Úgy néz ki, nem lesz Qualcomm Snapdragon 865 Plus

0

Míg februárban még arról szóltak a jelentések, hogy a Qualcomm valamikor az idei év harmadik negyedében bemutatja a Snapdragon 865 Plus variánsát, most olyan infók érkeztek bennfentes kőrökből, hogy idén nem történik hasonló ráncfelvarrás az aktuális csúcsprocesszorral. Az alábbiakban ennek az értesülésnek nézünk kicsit utána. 

Tavaly az történt, hogy a sárkányos gyártó fogta magát, és készített egy emelt órajellel, illetve bizonyos más újításokkal rendelkező, de a Snapdragon 855-tel lényegében azonos lapkát, amit aztán több gyártó is beépített az év vége felé debütáló prémium kategóriás okostelefonjába. A frissített lapka a Qualcomm Snapdragon 855 Plus nevet viselte, és elsősorban olyan fejlesztésekkel bírt, amelyeknek a játékosok örülhettek igazán. A GizmoChina értesülései szerint idén viszont nem lesz hasonló kiadás a Snapdragon 865-ből, pedig többen számítottak az érkezésére az év második felében. Wan Zhigiang, a Meizu vezető marketingese szintén közzétette a kínai Weibo nevű közösségi oldalon, hogy 2020-ban senki ne számítson Qualcomm Snapdragon 865 Plus-ra.

Igazából nem tűnik olyan eget rengető nagy meglepetésnek, hogy idén nem gyártják le a mostani Snapdragon csúcsprocesszor Plus variánsát, hiszen a Qualcomm elsősorban a megrendelők, vagyis az okostelefon-gyártók igényei szerint alakítja a gyártást. Már az alap 865 is túl drága, és bizonyos vállalatok, mint a Google vagy az LG, állítólag hallani sem akarnak arról, hogy valamilyen jövőbeli telefonjuk belsejébe szereljék a chipsetet.

Talán nem is katasztrófa, ha nem lesz Qualcomm Snapdragon 865 Plus, hiszen a Snapdragon 865 hivatalos leírásában az áll, hogy a lapkakészlet asztali rendszereket idéző játékteljesítménnyel, villámgyors 5G modemmel, valamint hatékony energiagazdálkodással rendelkezik. Egy ilyen konstrukció cseréjére idén talán egyáltalán nem is volna szükség. Ti mit gondoltok erről?

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid