Elkaszálták a holografikus RED Hydrogen Two okostelefont

0

Sok más tech rajongóval egyetemben mi is izgatottan vártuk a RED csapata által beígért Hydrogen One készüléket, amely a holografikus megjelenítő, illetve az ehhez kapcsolódó spéci kamera miatt emelkedett volna ki toronymagasan a konkurencia tömegéből. Ehhez képest 2018-ban egy masszív csalódásban volt részünk, ám ez különös módon az alkotókat nem zavarta, és az idei év elején bejelentették a folytatást. A legújabb fejlemények alapján ebből már nem lesz semmi, a Hydrogen Two sosem fog elkészülni.

Azok kedvéért, akik már nem emlékeznek rá, vagy netán eleve lemaradtak róla, ajánljuk korábbi cikkeinket a telefonról, ami tényleg egy futurisztikus koncepcióval próbált levenni mindenkit a lábáról, majd a borzasztóan gyenge megvalósítás miatt hatalmas kiábrándulást is okozott, és a készülék lényegében egy óriási nagy bukta lett. A készítők azonban igencsak hihettek ebben a termékben, ugyanis 2019-ben ismét magukra vonták a figyelmet azzal, hogy bejelentették: lesz folytatás. A legújabb, egyébként teljesen hivatalos értesülések szerint ebből mégse lesz semmi, ugyanis a RED alapítója, Jim Jannard bejelentette visszavonulását egészségügyi okokra hivatkozva, és egyúttal azt is, hogy kaszálják a Hydrogen Two projektet.

Egyedi külalak, futurisztikus funkciók

Jannard azt is hozzátette, a Hydrogen One támogatása nem szűnik meg, de hogy ez pontosan meddig tart, nem kaptunk felvilágosítást. Az RED első embere mindenkit biztosított arról, hogy a Komodo elnevezésű kameramodul, ami egy Hydrogen One-nal kompatibilis kiegészítő, meg fog jelenni valamikor a jövőben. Szomorú hírek ezek, mert mégiscsak jó lett volna látni, milyen előrelépéseket tesznek a fejlesztők, hogyan próbálják kijavítani az első generáció hibáit, mert alapvetően az ötlet, amit kigondoltak, szerintünk egyáltalán nem lett volna rossz.

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid