Visszatérnek az 5G-s Huawei mobilok

0

Már egy ideje hallani arról, hogy a Huawei egy másik céggel karöltve saját 5G modemet fejleszt, amely már az idén megjelenő okostelefonokban debütálhat. Aki esetleg kételkedett ebben az értesülésben, annak ajánljuk figyelmébe a Bluetooth SIG tanúsítványait, amelyekben több, eddig még le nem leplezett, 5G hálózatokkal kompatibilis Huawei telefon szerepel.

Az okostelefonok az ADA-AN00PSD-AN00, ADA-TN00, BLK-AN00 és BLK-TN00 azonosítókkal jelentek meg a Bluetooth SIG adatbázisában, az AN és TN utótagok az 5G kompatibilitást jelzik. Ehhez képest a 4G modemmel szerelt Huawei készülékek mind az AL jelzést kapják, gondoljunk itt olyan mobilokra, mint a Mate 50 (CET-AL00), vagy a Mate X3 (ALT-AL00).

Sajnos az okostelefonok tanúsítványai semmit nem árulnak el azok hardveres képességeiről, csupán annyit, hogy támogatni fogják a Bluetooth 5.2 kapcsolódást. Az egyelőre meg nem nevezett készülékek mellett a Nova 13, a Nova 14, a Nova 15 és a Nova 16 szériás modellek is megjelentek a listán, ezek Pro és Ultra kiadásban is piacra kerülnek majd az alapmodellek mellett, az azonosítójuk alapján mindegyik támogatni fogja az 5G hálózatokat.

Mindez miként lehetséges, miközben még mindig érvényben vannak az amerikai kereskedelmi tiltások? A Reuters egy korábban publikált cikkéből kiderült, hogy a Huawei a szintén kínai SMIC-vel közösen fejleszti a fenti okostelefonokba kerülő 5G modemet. A gyártási folyamatot a partner biztosítja, míg a Huawei különböző tervezést automatizáló szoftveres eszközökkel járul hozzá a szükséges chipek előállításához.

A közösen gyártott lapkák termelékenységi aránya várhatóan 50 százalék alatti lesz, és az előrejelzések szerint kezdetben 2-4 millió 5G chipsetet tudnak majd előállítani. A Huawei a hírek szerint még az idén piacra óhajtja dobni első 5G-s mobiljait az új lapkákkal, ezek esélyesen a Mate 60 széria tagjai lesznek.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid