Egyre népszerűbbek az AMOLED kijelzők

0

Az AMOLED megjelenítők egyre nagyobb szeletét uralják az okostelefonos kijelzőpiacnak, tudtuk meg egy dél-koreai jelentésből. A szemeinket szép színekkel elbűvölő képernyő-technológia ráadásul nem csak az androidos mobilok között arathat sikert, ugyanis az a hír járja, hogy az Apple is magáévá teheti ezt a fajta panelt a jövőben. 

Állítólag a 2018-as iPhone-ok már AMOLED kijelzővel kerülnek piacra, amelyek gyártásáért a Samsung vagy a JDI lesz a felelős. Ha ez megtörténik, az AMOLED technológia sosem látott népszerűségnek fog örvendeni, na nem mintha jelen pillanatban bármilyen panaszra volna ok.

Egyre nagyobb az igény az AMOLED kijelzőkre, ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy 2015 harmadik negyedévében 35%-kal több ilyen panelt szállítottak ki, mint a másodikban. Még figyelemreméltóbb ha hozzátesszük, hogy 79 millió megjelenítőről van szó, ami több mint kétszerese az egy évvel korábbi adatnak. A szélesebb körű felhasználásnak köszönhetően egyébként csökkentek a termelési költségek, így ez értékben nem jelent duplázást, de közelít hozzá.

Samsung-350-ppi-AMOLED-screen

Az AMOLED panelek piaci részesedése elérte a 18 százalékot a legutóbbi negyedévben, amelyek 95.8 százaléka a Samsungtól ered. Egyébként a dél-koreai gyártó állítja elő a teljes okostelefon-piac képernyőinek 38.5 százalékát, ami ugyan nem ennyire impozáns adat, de azért még bőven az elsők közé helyezi a vállalatot. A JDI 17 százalékot, míg az LG 13.8 százalékot tudhat magáénak.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid