A Netflix a Microsofttal közösen fejleszti a hirdetésekkel tarkított, de olcsóbb előfizetését

0

Arról korábban már mi is beszámoltunk, hogy a Netflix újabban egyre több előfizetőt veszít, illetve arról is, hogy ennek megoldásaként szeretnének bevezetni egy olcsóbb havidíjú, ám reklámokkal tűzdelt előfizetési opciót. Ez a koncepció meg is fog valósulni, ráadásul professzionális segítséggel, a streaming szolgáltató ugyanis a Microsoftot teszi meg globális reklámtechnológiai és értékesítési partnerének.

Nemrégiben publikáltak egy sajtóközleményt, amelyben a Netflix ügyvezető vezérigazgatója és vezető termékfelelőse, Greg Peters azt írta, hogy a Microsoft képes bizonyítottan kielégíteni az összes hirdetési igényt, miközben a reklámokkal tarkított előfizetési opción dolgoznak. A redmondi cég ráadásul rugalmasságáról is biztosította partnerét, amelynek köszönhetően idővel mind a technológiai, mind az értékesítési oldalon képesek lesznek újításokra.

A Microsoft is kommentálta az együttműködést. Mikhail Parakhin, a tech gigász webes élményekért felelős elnöke hozzátette, hogy a Netflix összes hirdetése kizárólag a vállalat platformján keresztül lesz elérhető. Azok, akik az MS-nél akarnak majd hirdetni, termékeiket a Netflix teljes közönségének népszerűsíthetik majd, a hirdetések pedig a csatlakoztatott prémium TV-készülékeken is meg fognak jelenni – áll a közleményben.

A két cég azzal zárta mondandóját, hogy együttműködésük egyelőre még az elején tart, és rengeteg munka vár rájuk. A felek izgatottan várják a közös munkát, illetve az új szolgáltatás életre hívását, de konkrét menetrendet ezzel kapcsolatban egyelőre nem publikáltak.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid