A Neuralink tesztalanya már a gondolataival irányítja az egérkurzort

0

A Neuralink Elon Musk egyik startupja, amelynek célkitűzése a közvetlen ember-számítógép interfész létrehozása. A Reuters jelentése szerint a cég első emberi páciense már képes pusztán a gondolataival irányítani egy egérkurzort.

Miután 2023 őszén megkapta a szükséges engedélyeket az emberkísérletek lebonyolításához, a múlt hónapban a Neuralink emberi agyba ültetett egy chipet. A chip feladata közvetlen kapcsolat kiépítése az emberi aggyal és egy számítógépes rendszerrel.

Az összeköttetésnek köszönhetően elvileg szimplán gondolatokkal lehet vezérelni az adott eszköz felhasználói felületét. A Neuralink projektje 2022-ben jutott el az emberi kipróbálás fázisához. Ezt megelőzően a startup főemlősökkel végzett kísérleteket, ám a tesztekbe bevont 23 majom közül 15 elhalálozott a procedúra során.

Mindezek ellenére a hírek szerint az első emberi tesztalany felépült a beültetési beavatkozásból. Elon Musk szerint nagyszerű és figyelemreméltó, hogy a paciens képes a gondolataival irányítani egy számítógépes egeret.

A folyamat remekül halad, és úgy tűnik, hogy a páciens teljesen felépült, olyan neurális utóhatásokkal, amelyekről tudomásunk van. A tesztalany képes egy egeret mozgatni a képernyőn, pusztán a gondolataival.

– árulta el Musk, az X-en tartott Spaces eseményen.

Elon Musk még anno egy 2021-es livestream keretén belül magyarázta el, hogy nagyjából miként is működik a Neuralink technológiája. Lényegében arról van szó, hogy 1024,5 mikron átmérőjű drótokat varnak a páciens szürkeállományába, hogy kapcsolatot létesítsenek a szomszédos neuronokkal, ezáltal biztosítva nagy felbontású mintevételezést az agy elektromos kisugárzásáról.

Miután ez megtörtént, az analóg elektromos impulzusokat digitális kódra fordítják. A Neuralink chipje hatalmas segítséget jelentene a mozgáskorlátozottak számára, de Elon Musknak nagy ambíciói vannak a technológiával. Azt állítja, hogy az akár az autizmus, a depresszió, vagy a skizofrénia kezelésében is hasznos lehetne.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid