A Nokia nagy dobásra készül pár nap múlva

0

Twitteren tett bejelentést a Nokia, miszerint kedden (augusztus 21-én) nagy dobás várható, ami valószínáleg a Nokia 9 bemutatása lesz.

A jó eredmények hatására bizakodóak lehetnek a cégnél, és szerényen csak úgy konferálták fel a készüléket, mint az egyik leginkább várt mobilt. Kissé titokzatosnak tűnhet a dolog, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy a Nokia 9 érkezik majd.

A Nokia egész széles termékpalettát hozott össze, mióta a HMD Global viszi a telefonos részleget, és a Nokia 9 lesz az eddigi legerősebb mobiljuk. Nagy valószínűséggel Snapdragon 845-tel érkezik majd, mivel ez a jelenleg elérhető egyik legerősebb SoC, mellé pedig OLED kijelzőt pletykálnak.

Több forrás is arról számol be, hogy a kijelző alá épített ujjlenyomat-olvasót is megkaphatja majd a csúcsmodell. Ezért érdekes lenne, hiszen néhány mobilban már találkozhattunk ezzel a megoldással, de a Nokia lehet az a cég, aki elhozza ezt a mainstream nemzetközi piacra.

A kamera lehet még az egyik sarkalatos pontja majd az új Nokia mobilnak, mivel ha az emberek prémium árat fizetnek, akkor ezen a téren is prémium minőséget várnak el. Erről pedig szinte semmi infó nem jelent meg, mivel a cég nem igazán szeret szivárogtatni, így még az is kérdéses, hogy hány modul kerül majd hátulra.

Egyelőre még azt sem tudni, hogy milyen Android verzióval érkezik az új modell, de mivel a Nokia nem igazán nyúl hozzá a gyári szoftverhez, így elképzelhető, hogy már a megjelenés pillanatában az Android 9.0 Pie fog futni rajta.

Forrás: Phonearena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid