November 23-án debütál a Red Magic 9 Pro

0

Augusztusban feltűnt a benchmark adatbázisokban egy Nubia márkájú, Snapdragon 8 Gen 3 lapkakészlettel hajtott okostelefon, és már akkor lehetett sejteni, hogy egy új Red Magic szériás mobilról van szó. Most már biztosak lehetünk abban, hogy valóban a márka soron következő készülékét tették próbára, mivel hivatalosan is be lett jelentve, még ebben a hónapban érkezik a Red Magic 9 Pro. 

A játékra tervezett okostelefon november 23-án mutatkozik be a nagyérdemű előtt, a bejelentést egy közösségi média posztban tette a ZTE alá tartozó márka. Ráadásul azt a hangzatos ígéretet tették, hogy a Red Magic 9 Pro nem csupán a dizájn, a teljesítmény, az üzemidő és a képernyő tekintetében jelent majd előrelépést, és többet kínál majd, mint felsőfokú gaming élményt.

A bejelentéssel együtt hivatalos képek is érkeztek a telefonról, ami aktív hűtéssel, tripla kamerás képrögzítő rendszerrel, illetve megjelenítő alá szerelt szelfikamerával bír. Azt pedig a Geekbench eredményekből tudjuk, hogy a készülék 12 GB RAM-mal is megvásárolható lesz, de esélyes, hogy választhatunk 16, sőt, akár 24 GB operatív memóriával szerelt kiszerelést is.

Arra is számítunk, hogy a Red Magic 9 Pro már a legelső bekapcsolást követően Android 14 operációs rendszerrel fogadja új tulajdonosát, amelyet a RedMagic OS felhasználói felület legfrissebb változata egészít ki. A készüléket egy hardveres kapcsolóval is felszerelik majd, amivel a gaming módot lehet aktiválni. Többet egyelőre nem tudni, de mivel a jövő héten sor kerül a hivatalos leleplezésre, ha addig nem tesznek közzé további részleteket sem fog bennünket halálra furdalni a kíváncsiság.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid