November elején érkezhet a Samsung hajlítható mobilja

0

Az utóbbi 1-2 évben rengeteget hallhattunk a Samsung hajlítható kijelzős telefonjáról, amelynek folyamatosan halasztották el a bemutatóját. A legutóbbi információk szerint januárra csúszott az esemény, ám most úgy tűnik, hogy mégiscsak készen áll a gyártó, és már novemberben megcsodálhatjuk a futuriszikus mobilt.

Mindenki tudja milyen érzés az, amikor egy hosszú várakozás után egyre közeledik a várva várt időpont, de még nem merjük beleélni magunkat, mert akkor nagyobb lesz a csalódás. Hasonló a helyzet a hajlított mobilokkal is, amelyekről már régóta hallani, de még semmi konkrétumot nem tudunk.

Nemrég azonban érdekes videót tett közzé a dél-koreai vállalat a hivatalos Twitter-oldalán, amely egy két napos, november 7-8-án tartandó fejlesztői konferenciát harangoz be. Az elején látható egy animáció, amely a sajtó egybehangzó véleménye szerint egy hajlítható mobilra utal, ezzel pedig alaposan felcsigázták az érdeklődésünket.

A szlogen is elég találó, mivel “a kereszteződés, amely a jelent és a jövőt köti össze” mondatba gyakorlatilag bármit bele lehet magyarázni, de mindenképpen valami nagy dologra utal.

Bizakodásra adhat okot DJ Koh múlt havi nyilatkozata, miszerint még idén bemutathatják a hajlítható mobilt. Így tehát bőven van okunk abban reménykedni, hogy 2 hét múlva megérkezik egy új éra első képviselője, amelyet persze több másik változat követhet majd.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid