Okos vécéülőkét dobott piacra a Xiaomi

0

Amikor már azt hitted, mindent láttál mint tech újságíró, érkezik valami, amitől eláll a szavad. Nem, ezúttal nem okostelefonos innováció miatt fagyott le a NapiDroid szerkesztősége, hanem egy olyan eszközön nem tudunk napirendre térni, amiről addig nem is tudtuk, hogy szükségünk van rá, míg meg nem láttuk: ilyen is van. Ez pedig a Xiaomi által gyártott okos vécéülőke, amelynek gazdag funkcionalitása jó szolgálatot tehet ott, ahova a király is csak gyalog jár. 

Amikor megláttuk, az első szavunk szerintem az lehetett, ami most neked is kedves olvasónk: hát ez besz@rás. Az ülőke valamivel kevesebb, mint 250 dollárba kerül, de egy csomó mindent tud, amit egy ilyen szerkezetnek tudnia kell.

Az ülőke fűthető, szóval nincs több fagyoskodós guggolás téli hajnalokon. A Xiaomi csodája bidéként is használható, és külön intim mosás program van hölgyek számára a maximális higiénia elérésének érdekében. A mosáshoz használt vizet ráadásul előtte átszűri, valamint UV fénnyel sterilizálja az eszköz.

Az ülőke pontosan tudja mikor ültél rá, de nem ez az igazi truváj, hanem a beépített LED világítás. A vécéülőke sötétben fényt bocsát ki magából, így villanykapcsolgatás nélkül tudod elvégezni a dolgodat éjszaka, anélkül, hogy a veled élőket megzavarnád. A berendezés teljesen vízálló, és olyan biztosíték van benne, ami leállítja az egész szerkezetet, ha úgy érzékelné, hogy megszűnt az elemekkel szembeni védelem.

Hideg és meleg vizes masszázs teszi teljessé az összképet, ami nem csak ellazít, de a tisztaság szempontjából is hasznos.

Ha úgy érzed, nem tudsz a továbbiakban együtt élni azzal a tudattal, hogy van ilyen a világon, de neked még nincs, akkor a Tomtop jóvoltából most megrendelheted a Xiaomi okos vécéülőkét. A WDMTG kuponkóddal ráadásul némi kedvezményt is kapsz, így 229.99 dollárra csökken az ára. További részletek ezen a linken.

Forrás: TomTop

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid