Olyan újítást kaphatnak az iPhone-ok, amit az Android telefonok 16 éve tudnak

0

Az egyik legnagyobb érv az Android rendszer mellet az szokott lenni, hogy sokkal több lehetőségünk van a felhasználói felület testreszabására, egyedivé tételére, szemben az iOS-szel, ami jóval zártabb és korlátozottabb. Az iOS 18-cal azonban nagyot léphet előre az Apple ezen a téren.

Az Android telefonok kezdőképernyőjén már a kezdetektől fogva szabadon lehet mozgatni és rendezni az ikonokat, megtehetjük például, alulra húzunk 1-2 sornyi appot, hogy azok jobban kézre álljanak, miközben felettük üres hely marad. Már az első androidos telefon, a 2008-as HTC Dream is képes volt erre, az Apple azonban egy más úton indult el, és jóval kötöttebb felülettel ruházta fel az iOS-t.

Az iPhone-ok rendszerében a kezdőképernyő úgy működik, hogy az ikonok között nem lehetnek üres helyek vagy sorok, akárhová húzzuk őket, mindig visszaállnak egy zárt rendbe, csak a sorrendjüket tudjuk módosítani. A hírek szerint azonban ezt hamarosan megváltoztatja az Apple, az iOS 18-tól kezdve szabadabban lehet majd rendezni az appokat a kezdőképernyőn.

Nyilván nem egy eget rengető dologról van szó, aki csak iPhone-t használt egész életében, annak talán fel sem tűnt a korlátozás, aki pedig Androidot, annak magától értetődő, hogy szabadon lehet rendezni az ikonokat. Ezzel a lépéssel viszont egy újabb nagy lépést tesz az Apple a robotos rendszer felé.

Egyébként nem ez lesz az iOS 18 egyetlen újítása, arról is szó esett, hogy az almás vállalat beépíti a generatív mesterséges intelligenciát. Jó eséllyel nem saját fejlesztésű megoldást használnak majd, hanem egy olyan külsős partnerrel kötnek megállapodást, mint például a Google.

Via Sammobile, AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid