Európába is befutott a OnePlus 10 Pro

0

2022 elején debütált a kínai piacon a OnePlus 10 Pro, amely most három hónap elteltével végre más régiókban is megjelenik. Az okostelefon nagy vonalakban megegyezik a gyártó hazájában forgalmazott verzióval, de azért lesz olyan ország, ahol eltérésre lehet számítani.

Mielőtt újra végigfutnánk az okostelefon jellemzőit, mert egy emlékeztető egyáltalán nem hátrányos, nézzük meg, hogy miben tér el a kínai és a globális piacra szánt készülék. A OnePlus 10 Pro nemzetközi kiadása az amerikai piacon 80 helyett mindössze 65 wattos töltéssel lesz táplálható, mivel a nemzetközi 80 wattos adapter nem kompatibilis a 110 voltos hálózatokkal. Az európai és indiai vásárlók pedig ugyanúgy 80 wattos töltővel kapják a mobilt, tehát ez a korlátozás csak az amerikai vásárlókat érinti majd. A többi specifikáció változatlan marad.

A készülék megjelenítője egy 6,7 hüvelykes AMOLED panel, amelyen 1440p felbontásban és 120 Hz-es képfrissítés mellett jelennek meg a tartalmak. Egy adaptív frissítést lehetővé tevő LTPO2 panel került a telefon előlapjára, ami azt jelenti, hogy a kijelző képes a képfrissítést az éppen megjelenő tartalomhoz igazítani 1 és 120 Hz között. A maximális fényerő akár 1000 nit is lehet.

A mobil belsejében Snapdragon 8 Gen 1 lapkakészlet teljesít szolgálatot, amely mellé kétféle tárhely és operatív memória konfiguráció érhető el: 8/128 és 12/256 GB-os. A OnePlus 10 Pro hátoldalán egy 48 megapixeles Sony IMX789 elsődleges képrögzítő modul foglal helyet, amelyet egy 8 megapixeles telefotó és egy 50 megapixeles, Samsung JN1 érzékelővel felvértezett, ultraszéles látószögű egység egészít ki.

A OnePlus a svéd Hasselblad csapatával egyesítette az erejét, utóbbi segített a kamerák kalibrálásában. Az előlapi kamera 32 megapixeles, 1/2,74 colos és f/2,2 lencsék mögött foglal helyet egy kivágásban, a képernyő bal felső sarkában. A globális piacokon megjelenítő OnePlus 10 Pro Android 12 alapokra épített OxygenOS 12.1 operációs rendszert futtat.

A készülék belsejében egy 5000 mAh kapacitású akkumulátor található, amelyet 65 wattos gyorstöltéssel tölthetnek az amerikai vásárlók, a többiek pedig használhatják a 80 wattos töltőt. A OnePlus 10 Pro támogatja az 50 wattos vezeték nélküli AirVOOC gyorstöltést is, amelynek segítségével a készülék mindössze 47 perc alatt újratölthető, ha teljesen le van merülve.

A mobil az európai piacokon 899 eurós (~330.500 Ft) kezdőáron kerül majd fogalomba, ezért az összegért cserébe egy 8/128 GB-os modell ütheti a vásárlók markát. Az előrendelés már él, a készülék értékesítése pedig április 5-én indul Indiában, 8-án pedig az összes többi régióban.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid