OnePlus 6 és 6T – végre megérkezett az Android 11

0

Örülhetnek a OnePlus 6 és 6T tulajdonosok, ugyanis a gyártó végre kiadta a stabil Oxygen OS 11-et a készülékekre. A rendszer Android 11-re épül, ami lassan egy éves lesz, de jobb későn, mint soha.

A béta tesztek már folytak egy ideje, és a harmadik béta után nem sokkal meg is érkezett a stabil kiadás. A Oxygen OS 11-et elsőként azok kapták meg, akik részt vettek a tesztelésben, de fokozatosan ki fogják adni szélesebb körben is. A frissítés elérhetősége a régiótól is függ, érdemes türelemmel várni.

Az Oxygen OS 11 a megújult felület mellett tartalmazza az Android 11 összes újítását, rengeteg kisebb-nagyobb változást fognak tapasztalni, akik telepítik. Csak hogy párat említsünk: megjelent a játékosoknak szánt Game Space, frissült a Sötét mód (és már a gyorskapcsolóknál is elérhető), megújult a kamera felülete, új funkciókkal bővült az Ambient Display, stb.

Egyébként minden bizonnyal ez lesz a OnePlus 6 és 6T mobilok utolsó nagy frissítése, az Android 12-t már nem fogják megkapni. Persze így is szép életutat futottak be a telefonok, hiszen a OnePlus 6 például még 8-as Androiddal debütált 2018-ban, és a mostani frissítéssel már négy nagy verziót élt meg.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid