A OnePlus hivatalosan is véget vetett két korábbi zászlóshajója támogatásának

0

A OnePlus 6 és 6T tulajdonosok számára kénytelenek vagyunk egy rossz hírrel szolgálni. A két korábbi zászlóshajó nem kap többé szoftveres támogatást – erősítette meg a OnePlus egy hivatalos fórumbejegyzésben. A készülékek utoljára 2021 novemberében kaptak frissítést.

Három főverzió és több, mint három évnyi frissítés után véget vetnek a OnePlus 6 és 6T hivatalos szoftvertámogatásának. Ennek megfelelően a 2021 novemberében útjára indított Oxygen OS 11.1.2.2.2 volt az utolsó update, amely eljutott a két okostelefonra. Most már biztosra vehető, hogy egyik készülék sem fogja megkapni az Android 12 rendszert.

Persze ezek kellemetlen hírek azoknak, akik a mai napig kitartanak akármelyik szóban forgó mobil mellett, de azért lehetett sejteni, hogy erre hamarosan sor kerül. Igazából a gyártó betartotta ígéreteit, három éven keresztül biztosított biztonsági frissítéseket mindkét készülékhez. A OnePlus 6 2018 közepén debütált, akkor még Android 8.1 Oreo operációs rendszerrel, és bár a 6T valamivel később érkezett, szintén nem mai csirke már, legalábbis okostelefonos léptékkel mérve.

Azoknak, akik nemrégiben vásároltak OnePlus zászlóshajót, nem kell idegeskednie, hiszen a gyártó tavaly júliusban három rendszerfrissítést és négy évig tartó biztonsági támogatást ígért a OnePlus 8 sorozat tagjaira és a náluk újabb prémium modellekre. Ez alapján már nem művészet kisakkozni, hogy a OnePlus 7 és a 7T lesz a két következő csúcsmobil, amiket legközelebb elenged a cég, de ezek az Android 12-t még meg fogják kapni.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid