OnePlus One – a +1 a sok közül!

6

A OnePlus One sokak szerint az év mobilja lett, hiszen nagyon komoly specifikációval rendelkezik, de mégis kifejezetten kedvező áron jelentették be. Nem véletlenül nevezik csúcsmobil-gyilkosnak is a készüléket. A One-t sajnos azonban csak meghívóval lehet beszerezni, amiből nagyon keveset osztottak szét eleinte. Érdemes azonban részt venni a OnePlus játékain, hiszen mostanában már elég sokan kaptak lehetőséget a készülék megvásárlására.

Egyik olvasónk, Norbert azon szerencsések közé tartozik, aki már egy OnePlus One-t használ a mindennapokban. A továbbiakban ő írja le tapasztalatait a készülékről.

Külső

oneplus-one-white

Nem egy kis eszközről van szó, mivel az 5,5 colos képátlójú kijelző elég méretesnek számít. Az egész egy nagy fekete üveglap, csak a szélén körbefutó ezüst keret töri meg a csendet. Érdekes, hogy az előlapon semmilyen márkajelzés nem található, de pont ez tetszik benne. Felül van a hangszóró, az 5 megapixeles előlapi kamera és a szenzorok. Alul a három szokásos navigációs gomb érintéses formában. Jobb oldalt a kikpcsoló/lezáró gomb, bal oldalon pedig a hangerő gombok és a micro SIM foglalat. Érdekes, hogy a két oldalon a gombok inkább a telefon közepe felé helyezkednek el, ez először fura volt, de könnyű megszokni, mert pont az ujjunk magasságban vannak, ha egy kézben tartjuk a készüléket. A tetején található az audio kimenet csatlakozója, alul pedig az USB csatlakozó és a két hangszóró.

oneplus-one-alul

A hátlapon található a 13 megapixeles kamera a dual villanóval, a márkajelzés szimbóluma és a Cyanogen felirat. A hátlap ívelt és szemcsés, mint egy finom csiszoló papír, ezért nagyon jó a fogása, pont kézre áll és nem csúszik. A designra panasz nem lehet, a telefon gyönyörű!

oneplus-one-back

Hardver

A legszembetűnőbb fizika egység a kijelző. Nagyon szépek a színei, nem annyira élénkek, inkább élethűek. De mindenki a saját ízlésére tudja állítani. Ez egy 5.5 colos IPS kijelző, amit egy Adreno 330-as egység hajt meg. A felbontásra nem lehet panasz, ugyanis 1920*1080 pöttyöt tud különböző színekben megjeleníteni, ami 400ppi fölötti pixelsűrűséget jelent.

oneplus-one-black

A multitouch érzékelés alap egy ilyen telefonnál. A fényerő nagyon jól beállítható és az automatika is kellemesen alkalmazkodik. Este vagy beltéren még a legkisebb fényerő is elég.

Folytassuk a CPU-val, ami a legjobbak egyike, ugyanis egy Qualcomm Snapdragon 801-es hajtja a készüléket. Ez egy négy magos, 2.5 Ghz-es lapka, ami a mostani nagyágyúkban teljesít szolgálatot. Nagyon jó az energia felhasználása és gond nélkül repíti a telefont.

antutu

A RAM 3GB, ez kell is ahhoz, hogy a rendszer és az appok akadás nélkül gyorsan fussanak. A rendszer ki is használja szépen, még nem sikerült megtölteni, de általában 60% körül mozog a terheltsége.

oneplus-one-akku

A tárhely 64GB, ebből ténylegesen 55GB érhető el. A többit a rendszer tartja fent saját magának. MicroSD kártyával nem bővíthető, de szerintem nincs is rá szükség. Én személy szerint 3 felhő tárhelyet is használok szóval úgy érzem ez a méret elég lesz egy darabig. (Megj.: A OnePlus One-ból 16 és 64GB-os változat kapható)

oneplus-one-akkuido

Az akkumulátor 3100 mAh-s. A nagy akku, a processzor és a kijelző jó energiafelhasználása lehetővé teszik, hogy akár két napot is kibírjon a OnePlus One egy töltéssel, persze ez erősen függ a használattól. Több, mint egy hete van nálam a telefon és eddig a legtovább 35 óráig bírta, több mint 5 órás kijelző használattal. De szerintem a mai világban ha egy telefon kibír egy napot úgy, hogy közbe nem kell arra figyelni, hogy mennyit van bekapcsolva a kijelző, akkor az már nagyon jó teljesítmény.

2014-08-03 19.29.40

A telefon három darab mikrofonnal rendelkezik. Az alján, a hátlapon a kamera mellett és a tetején is van egy. A OnePlus-nál ugyanis kitalálták, hogy ha így helyezik el őket, és nem szoftveresen szűrik meg a zajt, akkor sokkal jobb minőséget érhetnek el. Hát szerintem sikerült. Kiálltam egy forgalmas út szélére és felhívtam a feleségem, kérdeztem tőle hogy mennyi zajt hall. Erre ő:  “Nem sokat, épp egy keveset, de miért hol vagy, a kocsiba ülsz? Mondtam neki, hogy nem, hanem itt állok a kocsi mellett egy forgalmas út szélén. Meglepődött, mert egy kis zúgáson kívül nem halott semmit.

A mobil alján elhelyezett két hangszóró nem sztereó csak egy dual rendszer. Ennek ellenére szépen szól és elég hangosan is, ha akarjuk.

oneplus-one-hangszoro

A csatlakozási lehetőségeket tekintve van Bluetooth, NFC, GPS, Wifi, 3G, és esetleg ha van hozzá megfelelő hálózat, akkor akár 4G is. A Wifi és a 3G az elvárásoknak megfelelően működik, a GPS pedig gyorsan talál jelet. Az NFC is működik ahogy kell, viszont a 4G-t sajnos még nem volt alkalmam kipróbálni.

Kamera

És akkor következzen a kamera. Az előlapi egység 5 megapixeles, és elég jó a látószöge. Egyik ismerősöm kérdezte, hogy lecseréltem-e a netet, mert hogy most jobb a kép mint régebben. Mondtam neki, hogy nem, csak az S3-at cseréltem le OnePlus-ra.

A hátlapon lévő szenzor 13 megapixeles. Nagyon szép képeket csináltam eddig vele, a szoftver gyorsan reagál, rengeteg beállítás között lehet válogatni, és nagyon sok előre beállított szűrő van. A kép minőségét QVGA-tól a maximális 13MPx-ig lehet állítani, és például a záridő módosításával is lehet érdekes képeket készíteni. A kör panoráma kép készítésekor nem fotókat csinál, mint az összes többi alkalmazás, hanem folyamatosan rögzíti a képet, mintha videót venne fel, és így nem látszanak az elmosódott átmenetek, mintha tényleg egy kép lenne.

Ilyen képeket csinál a OnePlus One:

2014-08-07 16.00.09

2014-08-07 16.02.11

2014-08-07 16.07.33

Panorámakép:

2014-08-07 13.32.32

A videó minőségét egészen 4K-ig tudjuk állítani, és jól el lehet szórakozni a lassú illetve a gyorsított felvétellel is.

Szoftver

A szoftverről csak egy pár szót ejtenék. A Cyanogenmod csapatának köszönhetően, a 11-es verzió módosított változatát kapjuk, ami kifejezetten erre a készülékre készült. Ennek egy 4.4.2-es Android a lelke. A “gyári” alkalmazások jól működnek, nincs velük gond, és nincs tele felesleges dolgokkal, mint a többi gyártó telefonjai. Sima letisztult KitKat felületet kapunk egy kis CM átdolgozással.

Egyéb

Használat közben az eszköz nagyon jól működik, eddig még nem tapasztaltam semmi lassulást vagy akadást. Ami hibákat észleltem, azok mind a különböző appok hibái és nem a OnePlus One-hoz köthetők. Néhányan jelezték korábban, hogy a kijelző alján halvány sárgás elszíneződés jelent meg,  de ezt eddig én nem tapasztaltam.

A készülék méretét már megszoktam, és egy kézzel is tudom használni. A gombok elrendezése lehetővé tesz egy normál méretű férfi kézben való egykezes használatot. A kikapcsolt kijelzőnél használható gesture-öket sajnos muszáj voltam kikapcsolni, mert amikor zsebre vágtam a mobilt, akkor sokszor bekapcsolt a zseblámpa vagy a kamera, adott esetben feloldotta a kijelzőt a dupla koppintással. Ezeket akkor lehet használni, ha egy flip-es tokot vesz hozzá az ember, vagy táskában tartja.

Játékokból szerintem nincs határ, akármilyen full 3D grafikás játékot raktam fel, gond nélkül repült rajta.

Vásárlás

oneplus-one-killer

Írnék a One megszerzéséről is egy kicsit. Már pontosan nem tudom, de jó pár hónapja hogy megláttam a neten ezt az új koncepciót, és akkor eldöntöttem, hogy ha majd lehet belőle rendelni, akkor nekem kelleni fog egy. Az egész a “zúzd be a telefonod” akcióval kezdődött, ahol a kiválasztott résztvevők a saját mobiljuk összetörése és levideózása után kaptak egy OnePlus One-t. Na erre nem voltam képes, meg amúgy is szeret(t)em az előző készülékem (SGS3).

Aztán jött ez a meghívós dolog. Elkezdtem nézelődni, hogy honnan lehetne szerezni egyet, de nem sok eredménnyel jártam. Nézelődtem, érdeklődtem, sok fórumra, közösségbe írtam, hogy valaki nem-e tudna küldeni nekem egy meghívót, de mondhatni belefáradtam. Letettem róla, mondván majd ha lesz nyílt eladás, akkor veszek egyet.

Ezután nemrégiben ragyogott rám a szerencse, mert egy nagyszerű úriember kirakott egy posztot az androidportál G+ közösségi oldalára, hogy van egy meghívója. Ez úgy történt hogy épp dolgoztam és volt egy kis szabadidőm, gondoltam megnézem mi újság a G+-on. Kb. 10 perccel előtte tette fel, és még senki nem reagált rá. Na gondoltam itt a nagy lehetőség és írtam neki egy hozzászólást, hogy én igényt tartanék arra a meghívóra. El is küldte.

Később este be is léptem a OnePlus oldalára a saját fiókommal, amit már régebben csináltam, és gondoltam, hogy akkor megrendelem. Csak jött egy kis gond, mert hiába akartam Angliába rendelni, nem engedte csak Amerikába vagy Kanadába. Egy kicsit pánikba estem, mivel a meghívó csak 24 óráig él. Gyorsan írtam G+ra, hogy most ilyenkor mi van, mert már más magyarnak is sikerült szereznie meghívót és meg is tudta rendelni. Másnap reggel/délelőtt kaptam meg a választ, hogy a brit OnePlus oldalról rendeljem meg. Akkor gyorsan átléptem az angol oldalra, ott már nem volt semmi gond és sikerült megrendelni. Viszont csak PayPal-lal lehet fizetni, ami szerintem nagyon jó, mert biztonságosabb, mint ha csak simán kártyával fizetne az ember. Nekem volt hozzá fiókom, úgyhogy nem kellett vele bajlódni. Viszont akinek nincs, és ilyen mobilt szeretne, annak ajánlom, hogy hamarabb csináljon egyet, mert lehet, hogy nem fog beleférni egy napba míg a PayPal lecsekkolja és elfogadja a bankkártyát vagy a bankszámlát.

Normál szállítással kértem nem expresszel, és így is megérkezett Angliába 3 munkanap alatt. A csomagolás érdekes, egy nagy barna pufis borítékba volt beletéve az egész. Miután kinyitottam, egy barna doboz fogadott, amit simán egy tépő madzaggal lehetett felnyitni. Ezek után megpillantottam a fehér-piros dobozt, amit kinyitva elém tárult maga a telefon. A csomagolás nagyon igényes, minden precízen illeszkedik és a helyén van. A design a csomagoláson is meglátszik. A töltő kábel kifejezetten tetszik, mert nem egy átlagos darabot raktak bele, hanem piros színű, lapos szalag stílusút, fehér csatlakozókkal. Amit viszont hiányolok, az egy gyári füles. Ilyen sajnos nem volt a dobozban, persze ez már inkább csak részletkérdés.

Összességében nagyon jó minőségű, igényesen összerakott telefonról van szó, ami egész sokáig meg fogja állni a helyét. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid