Friss hírek
A Nokia 10 lehet a vállalat legfejlettebb 2018-as okostelefonja, amelyről már elég sok pletykát olvashattunk, most pedig érkezett néhány állítólagos renderkép a dizájnról. Kezdjük is mindjárt…
Az OUKITEL házon belül keres választ egy igen érdekes kérdésre. Vajon le lehet győzni a világ legnagyobb akkumulátorával szerelt okostelefonját üzemidő tekintetében? Bevezető, doboz, tartozékok A…
Tavaly szeptemberben az Asus képviselete azt nyilatkozta, hogy valamikor 2018 első negyedévében érkezik a Zenfone telefonok következő generációja. Immáron van egy hivatalos dátum is a birtokukban, a…
Már volt néhány pletyka arról, hogy mekkora aksit kapnak az új Samsung Galaxy S9 modellek, most azonban érkezett pár fotó, amelyek lerántják a leplet a kapacitásról.…
Már eddig is lehetett sejteni, hogy a tripla hátlapi kamera lesz az új Huawei P20 egyik legnagyobb újítása, most pedig érkezett néhány kép, amelyek megerősítik ezt.…
A Nintendo hivatalosan is bejelentette, hogy új mobilos játékon dolgoznak, ami Androidra és iOS-re is meg fog jelenni, de sajnos még elég sokat kell várni rá.…
A kínai gyártó egyik legfrissebb és legfelkapottabb mobilja a Vernee X, amelyben látszólag minden megvan a sikerhez: gyönyörű és hatalmas kijelző vékony kávával, erős hardver, óriási…
Az Intel nagyon régóta vezető pozícióban volt a félvezetők piacán, a Samsung azonban 2017-ben először több bevételt könyvelhetett el ebben a szegmensben, mint a nagy rivális.…
A Nubia Z17 Lite egy kifejezetten erős hardverrel szerelt prémium felsőkategóriás telefon, és a tudásához képest most egész jó áron kapható, akár EU raktárról is. A…
Nemrég kiszivárgott a Note 8 új szoftverének béta verziója, és az adatcsomagból nem csak az derült ki, hogy mely készülékek kapják még meg az Oreót, hanem…
A Honor végre megindította az Android Oreo frissítést két készülékére, a Honor 9 és a Honor 8 Pro modellekre. Az új szoftver elhozza a mobilokra az…
Már előrendelhető az Oukitel U18, ami kicsit az iPhone X-re hasonlít, ám sokkal olcsóbb annál, ráadásul a kedvező ára ellenére elég korrekt felszereltséggel bír! A megjelenítésért…
Megérkezett a legfrissebb lista azokról a Samsung készülékekről, amelyek megkaphatják az Android Oreo frissítést. Nézzük melyek ezek! Az XDA Developers fórumon bukkant fel a téma, amely…
A Huawei tulajdonában lévő Honor márka nem olyan régen indította útjára a View 10 és a 7X készülékeket. A népszerű ipari szivárogtató, Roland Quandt értesülései szerint…
Már megszokhattuk, hogy a Google már jóval a végleges kiadás előtt kiad jó pár előzetes verziót az új Android rendszerből, és a 9.0-val sem lesz ez…