PUBG letöltés és telepítés Android készülékekre

0

A PC-n és Xbox-on hatalmas népszerűségnek örvendő játék végre megérkezett mobilra is, és bár még csak Kínában elérhető, mi megmutatjuk nektek, hogyan tudtok játszani vele.

Bizonyára mindenki hallott már a PUBG mozaikszóról, amely a Playerunknown’s Battleground rövidítése, ami 2017 egyik legjobb és legfelkapottabb játéka lett. Köszönhetően a fejlesztőknek, már mobilra is elérhető, de mivel még nem jött ki a nemzetközi változat, ezért egy kicsit trükköznünk kell, hogy játszhassunk vele. (Ez a hivatalos verzió, a Play Áruházban csak klónok vannak!)

Először is szükségünk lesz az APK fájlra, amit innen letölthettek (669 MB). Ezt töltsétek le a telefonotokra, majd engedélyezzétek az ismeretlen forrásokból származó alkalmazások telepítését. Ekkor már fel tudjuk telepíteni a játékot, és már félig készen is vagyunk. (A telepítőnek 751 MB-ra van szüksége.)

Ezután szükségünk lesz egy accountra, amit a WeChat alkalmazásban érdemes elkészíteni (használhattok QQ-t is, de itt nehezebb dolgotok lesz, mert kínai nyelvű a program). A telepítés után engedélyezzük a WeChat-nek a fájlok és médiatartalmak elérését, és a telefonhívások kezdeményezését, majd menjünk a Sign Up fülre az új felhasználó létrehozásához, ahol a következő adatokat kell megadnunk: név, régió (Hungary), telefonszám (+36 nélkül), jelszó (min. 8 karakter).

Ezután a jobb alsó kínai jellel tudjuk elfogadni a felhasználási feltételeket (Privacy Policy), utána pedig egy puzzle darabkát kell helyre tennünk, hogy igazoljuk, nem vagyunk robotok. Ezt követően majd SMS-ben érkezik a regisztrációhoz tartozó kód, ezért nagyon fontos, hogy a saját, létező telefonszámunkat adjuk meg! Ekkor megadhatjuk, hogy a program kiolvashassa a 4 jegyű kódot SMS-einkből, vagy mi is beírhatjuk azt, majd utána a WeChat még hozzáférést kér a névjegyeinkhez is, hogy ismerősöket keressen számunkra az alkalmazáson belül.

Ha megvan az accountunk, akkor indítsuk el a játékot. Töltés közben kapni fogunk egy hibaüzenetet, ami nem gond, ne ijedjetek meg.

Csak nyomjátok ki, és indítsátok újra a játékot ha kilép. Amikor végre betöltött, két gombot fogtok látni, amiből a zöld színűt kell megnyomnotok.

Ekkor kattintsatok a Confirm Login gombra a bejelentkezéshez, után pedig csak nyomjátok meg a gombokat a felugró ablakokon, és már el is juttok a karakter kreáló képernyőre, ami után már indulhat is a játék (ha mindent elkattintottál, akkor a nagy sárga gombbal indul a bal felső sarokban)!

A felület kínai nyelvű, ami megnehezíti a kezelést, de azért így is játszató. Nem tudjuk, hogy mikor lesz nemzetközi mobilos kiadás, vagy hogy egyáltalán lesz-e valamikor, egyelőre nincs róla semmi hír.

Még annyi, hogy szokás szerint csak saját felelősségre telepítsétek. Nálunk több mobilon is szépen működött, de előfordulhat, hogy bizonyos készülékeken vagy régebbi Android verzión nem fog elindulni.

Jó szórakozást kívánunk a játékhoz!

Napidroid

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid