Realme 6 teszt – az egyik legjobb telefon, amit 250 dollárért megvehetsz

0

A Realme 6 az egyik legolcsóbb 90 Hz-es képfrissítésű okostelefon a globális piacon, de emellett rengeteg más érdeme is van. Nagyon kevés gyártó ad 30 wattos gyorstöltést, 64 megapixeles kamerát, NFC-t, 3,5 mm-es jack csatlakozót és még sok-sok jóságot ennyire kedvező áron.

  • Realme 6 most 250 USA dolláros áron vásárolható meg. A biztosítással és a vámmentes EU Priority Line szállítás díjával megnövelt végső ár 260,76 dollár, ez valamivel kevesebb, mint 82 ezer forint. További részletek és rendelés ezen a linken.

Bevezető, tartozékok

,,Dare to Leap” azaz merj ugrani, a Realme jelmondata, amely jól tükrözi a vállalat stratégiáját. A céget egyébként az Oppo alelnöke, Sky Li alapította 2018-ban. Az Oppo az IDC kutatóintézet statisztikái alapján 2020 második negyedévében 24 millió darab telefont adott el, ezzel az ötödik legnagyobb szereplője a mobilos piacnak. Mindkét gyártó, valamint a Vivo, a OnePlus és az iQOO is a BBK Electronics cégcsoport kezében van.

Az anyagi és a technológiai háttér is biztosított az óriásvállalaton belül a Realme számára, így mertek ugrani, na de nem fejest az ismeretlenbe. Tökéletes stratégiával haladnak, először Indiában és más ázsiai országokban voltak jelen telefonjaikkal. Mára már a világ 27 országában képviseltetik magukat, ráadásul a TV-k, a viselhető okoseszközök és a fülhallgatók piacára is beléptek. A pandémia első hullámakor, vagyis 2020 első negyedévében a Realme 157%-os éves növekedési rátával elnyerte a világ leggyorsabban növekvő okostelefon-márkájának a címét is. Szóval nem egy kutyaütő márkáról beszélünk, akik csak úgy ugatják ezt a telefonos bizniszt a távoli Kínából.

A Realme egy fiatalokat megcélzó, trendformáló technológiai márka, ezt az irányvonalat már a termék csomagolásán is tetten érhetjük. Az unalmas és komor színek helyet a gyártó által választott élénk citromsárga doboz beleillik ebbe a fiatalos stílusba. A pakkban egy 30 wattos Super VOOC gyorstöltőt, egy Type-C kábelt, SIM-tűt, felesleges papírokat és egy egész komoly védelmet biztosító, füst színű szilikon tokot találunk. A kijelző védő fóliát pedig már előre felapplikálták nekünk.

Külső, kijelző

A Realme 6 egy igazi illuzionista, kézbe véve és első ránézésre is azt gondolná az ember, hogy a prémium szegmensbe használatos anyagokból építkezik a telefon. Jobban megvizsgálva azonban kiderül a turpisság, a fém keret és üveg hátlap helyett itt bizony polikarbonát a fő építőanyag. Nincs ezzel semmi baj, mert nagyon esztétikus és minőségi az összhatás.

A 162,1 x 74,8 x 8,9 milliméteres méretekkel és 191 grammos tömeggel rendelkező készülék nem rendelkezik IP minősítéssel, ami nem meglepő. Azonban a gombok, a csatlakozók és a hangszóró gumitömítésének, valamint az őket körülvevő porvédő hálónak köszönhetően a telefon fröccsenésálló. Jó eséllyel kibír egy kisebb esőt, esetleg egy pár órát egy átázott ruhában.

A telefon jobb oldalán abszolút kézre, azaz ujjra eső helyen az ujjlenyomat-szenzorként is funkcionáló bekapcsoló gomb helyezkedik el. A 10/10-es találati aránnyal dolgozó biometrikus azonosító nem mellesleg baromi gyorsan felold. Igazából ritkán volt szükség az ujjlenyomatos feloldásra, mert a 2D arc alapú feloldás is piszkosul jól működik. A bal oldalon a hangerőszabályzó gombok és a SIM-tálca fedezhető fel.

A telefon felső részét kihasználatlanul hagyták. Az alsó élen a hangszóró, az USB Type-C port, a beszélgetési mikrofon és sokak örömére a 3,5 mm-es jack csatlakozó kapott helyet.

A kijelző bal sarkába szúrt kameralyuk modern megjelenést kölcsönöz a telefonnak, hiszen 2020-ban ez az aktuális szelfikamera elhelyezési trend. A megjelenítő fölé elhelyezett fény- és távolságérzékelő szenzorok, valamint a beszédhangszóró mellől sajnos hiányzik az értesítési LED, ez már nem fért bele a gyártó költségvetésébe.

A Realme 6 hátlapján a fénycsóva vagy inkább üstökös szerűen szétterülő csík igencsak feldobja a ,,négy darab kamera a bal felső sarokban” sablon elrendezést. A telefon két féle színben érhető el, amelyek egyébként nagyon találó fantázianeveket kaptak, ezek a Comet White és Comet Blue (üstökös fehér, illetve kék). A kamera szenzorok egy tömbben helyezkednek el, de az ultraszéles látószögű modul kapott egy Realme sárga, dupla kör díszítést is.

A Realme 6 csúcspontja egyértelműen a 2400 x 1080 pixel felbontású, 6,5 hüvelykes, 90 Hz-es IPS panel. A Gorilla Glass 3 üveggel védett panel maximális fényereje 450 nit, amitől senki nem fog hátast dobni. Ezért gyorsan mellé tettünk egy Super AMOLED paneles mobilt és megnéztük, hogy vajon mit lehet látni a kijelző tartalmából verőfényes napsütésben. Az eredmény a lenti képen látható.

Bár az én véleményen nem mérvadó, mert a hallásom mellett a látásom is szelektív, legalábbis a feleségem szerint ,,te vak egér vagy és csak a jó nőket veszed észre”, de ennek ellenére úgy látom, hogy a Realme 6 kijelzőjének tartalma frankón látható kültéri körülmények közepette is. Fontos az is, hogy a minimális fényerő 2,6 nit, szóval sötétben sem fogja kiégetni a retinánkat a Realme kiválósága. A kijelző frissítési frekvenciája 60, illetve 90 Hz lehet, de van egy AI (mesterséges intelligencia) barátunk által vezérelt Automata mód is, ami egész ügyes, nyugodtan bízzuk rá magunkat. Természetesen van kékfényszűrő, színhőmérséklet állító, rendszer szintű sötét mód és kizárólag csak a ColorOS-ben megtalálható OSIE Vision Effektus. Ez utóbbit szintén ez az AI kordinálja, amely pontosan követi a szemmozgást és a színeket a szemünk mozgása alapján variálja. Egy kicsit csipeget ugyan az akksiból, de érdemes kipróbálni, mert baromi jó. Az üzemidő miatt meg ne aggódjunk, azzal sem lesz probléma, ezt előre elárulom.

Hardver, szoftver

Hardveres téren nem igen lehet belekötni a telefonba, de ahogyan a számítógépes piacon az ,,AMD sz.r az Intel jó”, úgy itt is sokan bedobhatják azt az idejét múlt ostoba kijelentést, hogy ebben MediaTek proci van és nem Snapdragon, ezért nem is kell. Igen, a tajvani gyártó nem adja ki a forráskódot, a Custom ROM gyártás és a Root nehézkes, de a legtöbb felhasználót ez baromira nem érdekli. Feljöhet még ellenérvéként a MediaTek ellen a magasabb készenléti fogyasztás és a frissítések ,,soha napján, kis keddenként” való kiadása, de Realme esetében ezek badarságok, a teszt végére ez ki is fog derülni.

A Realme 6 gépházában a Redmi Note 8 Pro-ban is megtalálható MediaTek Helio G90T dolgozik, amely egy kifejezetten a játékosokra fókuszáló gamer chipset. Egyértelműen a felső-középkategóriát, konkrétabban a Snapdragon 700-as sorozatot veszi célba a MediaTek ezen megoldása. Az AnTuTu mérései alapján (amit azért nem kell készpénznek venni) alázza is a Snapdragon 730G-t.

A processzorban kettő darab 2,05 gigahertzes órajelen pörgő Cortex-A76 mag felel a teljesítményért, valamint hat darab, 2 gigahertzen zakatoló, Cortex-A55 mag gondoskodik az energiahatékonyságról. Külön tetszett, amikor Lu Weibing, aki egyébként a Redmi vezére, a MediaTek védelme érdekében válaszolt a felháborodott felhasználók azon kérdésére, hogy miért nem Snapdragon processzort kapott a Note 8 Pro. A válasza egyszerű volt. Más gyártók flagship telefonjaiban dolgozó SoC belsejében is ezt az ARM Cortex-A76/A55 architektúrát használják, szóval a Helio G90 széria jó. A főnök ezen kijelentésével a Huawei-féle HiSilicon Kirin 980 és 810 SoC-t próbálta ekézni.

A grafikus feldolgozó egység különösen fontos egy gamer mobil esetében, de sajnos a MediaTek ezen a téren eddig igencsak hátrányban volt. Azonban a G90T-ben már a magonként 2 feldolgozóval rendelkező, azaz gyakorlatilag nyolc magnyi teljesítményt kicsiholó, 800 MHz-es frekvencián dolgozó Mali-G76 IGP teljesít szolgálatot. A gyártó állítása szerint 30 százalékkal gyorsabb ezen a téren is a G90T, mint a Snapdragon 730G. Ezek mellett még a MediaTek HyperEngine technológiáját is kötelező megemlíteni. Ez lényegében egy komplex csomag a játékosoknak, amelyben van képjavításra szolgáló eljárás, hálózati kapcsolatot és teljesítményt javító megoldás az LTE és Wi-Fi hálózatok kombinálásával, válaszidőt csökkentő fejlesztés és még sok-sok egyéb okosság.

A puding próbája az evés, vagyis a marketing rizsa után meg kell nézni, hogy valós körülmények közepette mire képes ez a költségcsökkentés érdekében 12 nm-en gyártott gamer SoC. Mivel a cikk írója rettentő béna az online gamer világban, ezért a játékos képességek felmérését másra bízta. Egy srácra, aki abszolút profi, van játék tapasztalata a Snapdragon mindenkori aktuális csúcslapkáival és ahhoz az új generációhoz tartozik, akik már mobiltelefonnal a kezükben születettek.

A népszerű PUBG játék maximális grafikai beállításokkal volt futtatva. Az alábbi képernyőmentésen az átlagos készenléti fogyasztás (9 mA) és a játék megkezdése előtti állapot látható. A telefon akkumulátora 65%-ra volt feltöltve, a kezdő hőmérsékletek az akkumulátornál 26,5, a CPU esetében pedig 38,3 Celsius-fok volt.

A következő képen a 2 óra 37 perc folyamatos játékidő utáni állapot látható. A legkisebb megakadás nélkül, tökéletesen futott a játék. A töltöttség 32%-on, a befejező hőmérsékletek az akkumulátornál 35,4, a CPU esetében pedig 65,4 Celsius-fok. Különösebb hozzáértés nélkül is megállapítható, hogy a 300 dollár alatti árkategóriában nem nagyon van ellenfél a G90T számára.

A jó eredmények elérésében a villámgyors, 22 GB/s sebességű, 8 gigabájt LPDDR4X RAM rendszermemória is erőteljesen közrejátszik. A 128 gigabájtos, UFS 2.1-es belső tárhely a maga 515 MB/s olvasási és 250 MB/s írási sebességet elérő teljesítményével szintén elégedettségre ad okot. Azt se felejtsük el, hogy a SIM tálcába a két NanoSIM mellé még egy SD-kártyát is lazán bepattinthatunk.

Az tény, hogy a Realme UI felhasználói felülete lényegében egy átnevezett ColorOS rendszer, de ez egyáltalán nem jelent problémát. Már a Realme 5i tesztél is kiderült, hogy egy nagyon jól finomhangolható, tökéletesre csiszolt, maximális felhasználói élményt nyújtó rendszerfelületet kapunk szoftveres oldalról. Az Android 10 alapokon nyugvó ColorOS V7, avagy a Realme UI V1.0 még jobban kimaxolta az ,,ilyen egy jó androidos rendszer” fogalmát.

A rendszer felépítése logikus, a Realme AI algoritmusa jól dolgozik, minden ott van, ahol egyébként is keresnénk, minden adott a problémamentes Android élményhez. A frissítések hosszútávon is garantáltak, a biztonsági csomag augusztusi. Az alap és szögegyszerű robotos rendszer számos intelligens szolgáltatással, kényelmi eszközzel, biztonsági elemmel lett feltuningolva. Természetesen a Google-szolgáltatások előre vannak telepítve, valamint támogatja a Widevine 1. szintet, szóval a Netflix videóstreaminget nyomhatjuk Full HD-ban.

Kamerák, multimédia

Ahhoz, hogy egy telefonnal jó képeket készíthessenek az átlag felhasználók, két dologra van szükség. Kell egy jó kamera szenzor és egy jól megírt szoftveres algoritmussal rendelkező kamera alkalmazás. Estünkben az 1/1,7 szenzormérettel és f/1,8 rekesszel rendelkező 64 megapixeles Samsung GW1 főkamera kiváló minőségű megoldás, ez tény. A kamera alapértelmezetten 16 megapixeles képeket készít a szomszédos képpontok összevonásával (Quad Bayer szűrő).

A Realme kamera szoftvere egyszerű és jól áttekinthető, teljes mértékben ki tudja aknázni a hardverben rejlő lehetőségeket. A Camera2 API támogatás teljes körű, így szakértő módban a fehéregyensúly, az expozíció, a fókusz, az ISO-érték és a zársebesség manuális beállításával még jobb képek születhetnek. A jelenet felismerés jól működik, bár a 11 éves tacsit kölyökkutyaként azonosította, ami az eb részéről sértődésre adhat okot.

Nézzük is meg, hogy mire képes a gyári kameraalkalmazás, automata módban, AI használatával.

A 16 megapixelen készített képen a részletek szépen látszódnak, a színek pontosak, a zaj alacsony, a dinamikatartomány pedig széles. Az összes módnál, ahogyan itt is, érdemes használni a Chroma Boost funkciót, ami egy fejlett HDR mód. Ez még tovább javítja a dinamikatartományt és alkalmanként jobb színtelítettséget kapunk.

A 64 megapixeles mód egyik előnye, hogy nagyobb felbontást kapunk a vágáshoz vagy a digitális zoomhoz, azonban itt már agresszívebb a zajcsökkentés, ami kissé elmosódott kontúrokhoz vezet. A fájlméret is értelemszerűen jócskán megnövekszik.

A főkamerával készített 2x zoom felvételek esetében, zoom kamera hiányában digitálisan van megoldva a nagyítás, de ez a végeredményen nemigazán látszik, bőven jó a kép.

A 119 fokos ultraszéles látószögű kamera 8 megapixeles érzékelővel (1,12µm pixel) és f/2,3 rekesszel rendelkezik A színek jól reprodukálhatók és a szélén lévő torzítást a szoftver az automatikus torzítás-korrekcióval kompenzálja. A részletek és az élesség azonban nem igazán elegendő ahhoz, hogy művészi képeket készítsünk a kamerával.

Fentről lefelé, a harmadik modul egy 2 megapixeles monokróm szenzor, amely egyrészt lehetővé teszi az előtér és a háttér elkülönítését, másrészt segít a kontrasztban is. A személy szépen el van választva a háttértől, annak ellenére is, hogy fújt a szél és a hajvégeknél komolyan meg kellett dolgoznia a rendszernek.

A 2 megapixeles makrókamerával különösen kis távolságról (4 centiméter) lehet fényképezni az objektumtól. A képminőség azonban nem különösebben lenyűgöző, érdemesebb a főkamerát használni.

A Realme 6 éjszakai felvételei a kategória átlagát hozzák. Elég erős színeket képes megjeleníteni gyenge fényviszonyok mellett, de a képek kissé zajosak és nem különösebben részletesek. A dinamikatartomány mindenképpen elegendő, de az érzékelőnek általában több fényre van szüksége a jó fényképek elkészítéséhez. Az éjszakai mód ezen egy kicsit segít, ami exponálási idő megnövekedésével jár.

A Realme f/2,0 rekesszel rendelkező, 16 megapixeles szelfikamerája a kijelző bal sarkában bújik meg. Ugyanez az AI által vezérelt, Sony IMX471 szenzor dolgozik a OnePlus 8 Pro-ban, szóval ez sem rossz.

A képek teljes méretben itt láthatóak.

Videós téren a telefon legfeljebb 4K-s felvételeket készít 30 fps-sel. Az 1080p felvételek 30 és 60 fps mellett is lehetségesek, elektronikus stabilizálással kiegészítve.

A kedvenc muzsikáink, illetve videóink lejátszására a Realme saját fejlesztésű Zene és Videó alkalmazása áll gyárilag rendelkezésünkre. A multimédiás hangszóró tiszta és hangos hangot ad ki, ráadásul még basszusból is jut egy kevés. A 3,5 mm-es jack kimenet megléte hatalmas pozitívum.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A Realme 6 természetesen minden hazai LTE hálózatot támogat, így a B20-as 800 MHz-es LTE sávot is ismeri. A beszélgetési hangminőség kifogástalan, mind fogadó, mind a hívott fél részéről egyaránt.

A kétsávos Wi-Fi modul megfelelő érzékenységű, a 2,4 és 5 GHz-es hálózatokra is gond nélkül fel tud csatlakozni. Az 5.0-s Bluetooth is szépen kommunikált minden általam használt eszközzel. Navigációból jól vizsgázott a telefon, az Intelligens vezetés funkciót bekapcsolva a iGO Navigation zavartalanul, kiválóan működött. Szenzoros téren is elégedettek lehetünk, van NFC, de az infraport hiányzik.

A Realme 6 ársávjában egyetlen más mobiltelefon sem tölt fel ilyen gyorsan, a rohanó világunkban ez kétségen kívül nagy előny. A 4300 mAh kapacitású akkumulátort a mellékelt 30 W-os VOOC Flash Charge 4.0 szabványú töltőfejjel 55 perc alatt lehetett 20-ról 100%-ra feltölteni. Lemeríteni 2 nap után sikerült, 7 óra 30 perces aktív kijelzőidővel. A szokásos YouTube videónézős teszten 2 óra alatt csökkent a töltöttség 9%-ot. A Work 2.0 battery life tesztben 10 óra 56 perces eredményt produkált a mobil.

A Realme 6 jó eséllyel indulhat az ,,egyik legjobb telefon, amelyet 250 dollárért megvásárolhatsz” címért. Ez a telefon nem csak egy nagy felbontású és képfrissítésű képernyőt kínál fröccsenő víznek ellenálló kivitelben. Ennél sokkal többet, hiszen teljesítményében, szoftverezettségben, fényképezőgép minőségben és akkumulátor feltöltési időben a konkurensek előtt jár. A villámgyors arcfelismerés, a SIM-kártyák feláldozása nélkül tovább bővíthető háttértár, a 3,5 mm-es jack kimenet, az NFC és a jó üzemidő miatt határozottan ajánlott vétel a Realme 6.

Mielőtt rohannánk megvásárolni a telefont, azért meg kell említeni három negatívumot is. Bármennyire is hihetetlen, de többet nem sikerült összeszednem. Egyik a karcolódásra hajlamos hátlap, ezért tok használata kötelező. A másik az értesítési LED hiánya. A harmadik igazából nem róható fel hibának, mert gyakorlatilag kötelező látványelem, de ez nem más, mint a teljesen feleleges makrókamera.

Realme 6 most 250 USA dolláros áron vásárolható meg. A biztosítással és a vámmentes EU Priority Line szállítás díjával megnövelt végső ár 260,76 dollár, ez valamivel kevesebb, mint 82 ezer forint.

 

NapiDroid.hu

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Kastély Béla

A jövő mindig attól függ, hogy mit teszünk meg a jelenben.

NapiDroid