Sajtóképeken a Samsung Galaxy Watch 4 Active

0

Az eddigi sejtések alapján valamikor augusztusban mutathatja be legújabb okosóráit a Samsung. Hosszú idő óta ezek lesznek az első olyan viselhető eszközök a gyártó kínálatában, amelyek Wear OS-t fognak futtatni, de a One UI felhasználói felületnek köszönhetően valamelyest simábbnak ígérkezik majd az átállás a jelenlegi, Tizen rendszerű készülékekről. Ismert szivárogtatóknak köszönhetően több képet is tudunk már mutatni a Galaxy Watch 4 Active modellről.

A képek alapján a Galaxy Watch Active 4 határozottabb, élesebb vonalakkal bír majd az elődeinél. Az oldalsó kereten látható két fizikai gomb is téglalap alakú lesz, nem pedig kerek. Az új kialakítás sokkal jobban érezteti majd a kijelző körüli kávák vékonyságát.

Ez ugyebár egy Active modell, tehát forgó keretet nem kapunk, és a megjelenítő feletti üveg ezúttal lapos. A fülek sem úgy néznek ki, mint eddig, ami erőteljesen arra utal, hogy a gyártó a jövőben saját gyártású szíjakat fog készüléke mellé kínálni.

A napvilágra került információk értelmében a Samsung Galaxy Watch 4 Active kétféle méretben lesz kapható, az órát kérhetjük majd 40 és 44 mm-es változatban egyaránt. A színválaszték összesen négy árnyalatból fog állni, lesz fekete, zöld, ezüst és arany modell egyaránt.

 

A Samsung Galaxy Watch 4 Active, ha minden igaz kapható lesz Wi-Fi-s és LTE modemmel felszerelt verzióban is.

Forrás: 91MobilesGSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid