Képeken a Samsung Galaxy A34

0

Nemrégiben kerültek ki az Internetre olyan renderelt képek, amelyeken a Samsung Galaxy A54 dizájnját csodálhattuk meg. A bennfentesek szerint a középkategóriás okostelefon valamikor januárban debütálhat, de nem egyedül. A verebek most azt csiripelik, hogy a Galaxy A34 is ugyanazon a napon lép majd a világot jelentő deszkákra, és most ezt a modellt is megnézhetjük közelebbről néhány igen jól sikerült renderen.

Ami a formatervét illeti, igencsak nagy a hasonlóság a Galaxy 54 és a Galaxy A34 között. Mondjuk ez annyira nem meglepő, hiszen a két készülék azonos ligában játszik, a Samsung középkategóriás ajánlatainak sorát fogják erősíteni.

Azonnal figyelmesek lehetünk arra, hogy minden egyes kamera külön kiemelkedik a hátlap síkjából, vagyis nem lesz már egységes kamerasziget. Ez a kialakítás hasonlít arra, amit a Samsung Galaxy S22 Ultrán láthatunk, vagyis most is azt a folyamatot érhetjük tetten, hogy a prémium modellek egyes specifikációi, dizájnelemei fokozatosan eljutnak az olcsóbb készülékekre.

A renderelt képeket publikáló forrás szerint az Samsung Galaxy A34 161,3 x 77,7 x 8,2 mm-es méretekkel, valamint egy 6,5 hüvelykes Infinity-U kialakítású, csepp alakú szenzorszigettel kiegészített megjelenítővel rendelkezik majd. Az előlapi kamera kialakítása ezúttal eltér a Galaxy A54-en látottól, azon a készülékeken egy kivágás ad otthont a szelfikamerának.

Az okostelefon alján fülhallgató kimenetre bukkanhatunk, míg az oldalsó kereten levő bekapcsológombba egy ujjlenyomat-olvasót építenek majd. A renderek alapján fekete színben mindenképpen kapható lesz a mobil, de biztosan lesznek más árnyalatok is.

Amúgy a mobil képernyője 0,1 hüvelykkel nagyobb, mint az előd, vagyis a Galaxy A33 kijelzője, nyilván ez magyarázza azt, hogy a telefon dimenziói kicsit nagyobbak minden irányban. Arról már a nyáron is beszéltek, hogy a Samsung Galaxy A34 már nem kap mélységérzékelőt, és valóban: a rendereken már eggyel kevesebb kamerát látni.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid