Renderelt képeken a Samsung Galaxy Z Flip 5

0

Kevesebb, mint hat hónap választ el bennünket a Samsung hajlítható készülékeinek következő generációjától. Már most is lehet hallani mindenféle értesüléseket, érdekességeket a Galaxy Z Fold 5 és a Galaxy Z Flip 5 kapcsán, utóbbiról készült is néhány nem hivatalos renderelt kép, amiken frissített formatervvel és igencsak méretes fedőképernyővel láthatjuk. 

SuperRoader nevű szivárogtató szerint a Samsung Galaxy Z Flip 5 külső képernyője igazából két panel lesz, a kisebbik kijelző a duál kamerás elrendezés mellé kerül, ezen az órát, az akkumulátor töltöttségi szintjét és mindenféle AR emojikat láthatnak majd a készülék tulajdonosai.

A másik, jóval nagyobb, 3,4 colos panel kitölti majd a mobil elejének többi részét összecsukott állapotban. A kijelző képaránya 1:1,038 lesz, vagyis egy majdhogynem négyzet alakú megjelenítőről van szó.

Ezen már kevesebb hunyorgással lehet majd megnézni az értesítéseket, a gyorsbeállításokat és a widgeteket, könnyebb lesz interakcióba lépni a mobillal anélkül, hogy kinyitnánk. Hogy teljes értékű appokat lehet-e majd futtatni ezen a kijelzőn, az egyelőre nyitott kérdés, de ne feledkezzünk meg arról, hogy volt idő, amikor ez a méret megszokott volt egy okostelefon esetében.

A másik újítás az, hogy a Samsung Galaxy Z Flip 5 oldalai laposabbak lesznek, legalábbis a közzétett renderek alapján nagyon így fest, miközben a mobil lekerekített sarkokkal rendelkezik. A híresztelések szerint az okostelefon új, vízcsepp-kialakítású zsanért kap, amelynek köszönhetően összecsukott állapotban nem lesz hézag a két része között.

Az ujjlenyomat-olvasó továbbra is az oldalsó kereten foglal majd helyet, egy másik szivárogtató, Ice Universe szerint megmarad az IPX8 minősítésnek megfelelő vízállósági besorolás. Arról is beszélnek, hogy a mobil belső kijelzője némileg keskenyebb lesz, mint a Galaxy Z Flip 4 esetében.

Ice Universe arról is szót ejtett, hogy a Galaxy Z Flip 5 új érintőképernyő-technológiával lesz felszerelve, de annak mibenlétével kapcsolatban nem árult el részleteket. Azt is beszélik, hogy az új zsanérmechanikának köszönhetően már nem lesz szinte semmilyen gyűrődés az okostelefon hajlítható képernyőjén.

A telefon meghajtásáért állítólag Snapdragon 8 Gen 2 For Galaxy lapkakészlet felel majd – ez a túlhúzott, kifejezetten Samsungnak szánt változat – és az akkumulátoros üzemidőn is javítanak a dél-koreai gyártó mérnökei.

Forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid