S Pent kaphat a Samsung Galaxy S21 Ultra, és véget érhet a Galaxy Note sorozat

0

Egy friss jelentés szerint a Samsung jövőre megszüntetheti a Note szériát, és helyette a legfejlettebb Galaxy S telefon, illetve a hajlítható csúcsmodell kapja meg a gyártó érintőceruzáját.

Nem ez az első alkalom, hogy a Galaxy Note széria végéről hallunk, egy friss dél-koreai jelentés azonban most egész sok információval szolgál ezzel kapcsolatban. Jövőre állítólag három Galaxy S szériás mobil lesz, az S21, az S21+ és az S21 Ultra. Ezek közül azonban csak a legdrágább, vagyis az Ultra verzió érkezik S Pennel.

Az év második felében érkező Galaxy Z Fold 3 szintén megkapja majd az érintőtollat a forrás szerint, és így valószínűleg szükségtelenné is válnak a Galaxy Note telefonok. Ha mindez igaz, akkor a Note 20 sorozat lehet az utolsó az ikonikus széria történetében, amely gyakorlatilag megteremtette a “phablet” kategóriát, és elindította az okostelefonokat a növekedés útján.

Egyébként a jelentés szerint még nem eldöntött kérdés, hogy lesz-e Galaxy Note 21, minden attól függ, hogy mekkora eladási volumenre számíthat majd a gyártó a Galaxy Z Fold 3-tól. Erre természetesen a hamarosan megjelenő Galaxy Z Fold 2 sikeréből tudnak fognak tudni következtetni. A Note sorozat tagjai általában 10 millió körüli eladást produkálnak a megjelenésük évében, és ennek a kiesését ellensúlyoznia kell majd a jövőre érkező hajlítható csúcsmodellnek.

Végül fontos megemlíteni, hogy bár a forrás Galaxy S21-ként említi a következő S szériát, a név valószínűleg még nem végleges, az is lehet, hogy a Galaxy S30 mellett teszi majd le a voksát a Samsung.

Via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid