Kijött a telefongyártók friss toplistája

0

A globális chiphiány és más nehézségek ellenére a Samsung az idei harmadik negyedévben megszerezte a legtöbb telefont eladó gyártó címét. Kihívói azonban vannak szép számmal, és egy percig nem lehet nyugta a dél-koreai vállalatnak. Lássuk, hogy a Canalys gyűjtése szerint mely cégek hogyan teljesítettek a júliustól szeptemberig tartó időszak alatt.

Az okostelefon eladások nem voltak éppen rózsásak a vizsgált időszakban, ugyanis a tavalyi évben ugyanekkor 6 százalékkal több készüléket értékesítettek a gyártók. Alkatrész- és felvezetőhiány – ezek állnak a háttérben az elemzők szerint, akik úgy vélik, még legalább egy évig ilyen áldatlan állapotokra lehet számítani, míg az ellátási lánc képességei és a kereslet végre egyensúlyba nem kerülnek.

Akárhogy is, a vizsgált időszak alatt a Samsung adta el a legtöbb okostelefont, az összes értékesített mobil 23 százaléka az övék volt. A második helyezett az Apple, ami a piac 15 százalékát birtokolta, ez esetükben egy előrelépés, a tavalyi számokhoz képest 3 százalékkal sikerült javítaniuk az eladásokon. A harmadik helyen a Xiaomi van, mindössze 1 százalékkal lemaradva az almás csapathoz képest, míg a Vivo és az Oppo kaparinthatta meg a negyedik és ötödik helyet, egyaránt 10-10 százalékkal.

Az évnek még messze nincs vége, hamarosan jön a nyugati piacokon a Black Friday, Kínában pedig az Szinglik Napja, ezen jeles ünnepek mindig nagy kedvezményekkel próbálják vásárlásra csábítani a népeket. Kiváló alkalmak lesznek ezek a vásárlásra, bár arra számítani lehet, hogy most a korábbi évekhez képest visszafogottabb kedvezményekkel fognak operálni. Mi magyarok már megedződtünk a kamu Black Friday akciókban, így talán észre sem vesszük majd a különbséget…

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid