A Samsung az Apple drága törlőkendőjén gúnyolódik: ők ingyen osztják a sajátjukat

0

Ha valaki nem elkötelezett és fanatikus híve az Apple termékeknek, valószínűleg jót röhögött akkor, amikor az almás cég forgalmazni kezdte 19 dolláros (nálunk 7.990 Ft-os) képernyő-törlőkendőjét, amelynek sokak szerint sem a kinézete, sem az anyaga nem indokolja az árát. Természetesen a nagy konkurens, vagyis a Samsung sem hagyhatta szó nélkül a dolgot, ők is előrukkoltak saját, egyébiránt nagyobb méretű kendőjükkel, amelyet ráadásul ingyen osztanak szét az érdeklődők között.

A Galaxy Club szúrt ki egy promóciót a Samsung Members alkalmazáson belül, amelynek lényege az, hogy az első 1000 érdeklődő, aki szeretne egy Samsung márkájú, kijelző tisztításra szánt kendőt, ingyen kaphat egyet. Az alkalmatosság egyébként 20 x 20 cm-es, vagyis nagyobb, mint amit az Apple kínál.

Szemlátomást a promóció egyelőre csak a német felhasználók számára él, így mindenki másnak muszáj lesz a pénztárcájába nyúlni, ha valamilyen törlőkendőt akar. Ha Apple márkájút, akkor egy kicsit mélyebbre.

Amúgy nem ez az első alkalom, hogy a dél-koreai gyártó üzleti partnerén és konkurensén csúfolódik, korábban például a fülhallgató kimenet elhagyása miatt oltogatták őket, de a töltők külön forgalmazásáért is kapták az ívet rendesen. Aztán nesze neked, azóta a Samsung is szépen elhagyta a 3,5 mm-es jacket, és kísérteties módon a adapterek is eltűntek a prémium készülékek dobozaiból, akárcsak az a poszt, amiben épp emiatt ekézték az Apple-t.

Még a szenzorsziget miatt is gúnyolták az almás céget, ám nemrégiben napvilágra kerültek olyan renderek, amelyeken a Samsung Galaxy Tab S8 szériás tabletek egyike notch-csal pózol. Ki tudja, talán a vége az lesz, hogy ők is piacra dobnak egy ilyen indokolatlanul drága törlőkendőt valamikor a jövőben?

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid