A Samsung jelentősen visszább vehet az okostelefonok gyártásából

0

Egy megbízható dél-koreai forrás szerint a Samsung arra készül, hogy jelentősen lecsökkenti az okostelefonok gyártását az idei évre vonatkozóan. A vállalat az alkatrészhiány, az ukrán háborús válság és az ezekhez szorosan köthető infláció kiváltotta vásárlókedv csökkenés miatt kényszerülhet erre a lépésre. 

A friss értesülések szerint a Samsung idén 30 millióval kevesebb okostelefont gyárthat le, mint amennyit eredetileg terveztek volna. Nem lesz állítólag kivitelezés, a visszafogott darabszám egyaránt érinteni fogja a belépőszintű készülékeket és a zászlóshajókat is. A Samsung eredeti terve az volt, hogy 2022-ben 310 millió okostelefon gyártanak le, de a bevezetőben említett súlyos fejlemények arra kényszerítették a gyártót, hogy átgondolja az elképzeléseit. A cég vezetői így aztán úgy határoztak a hírek szerint, hogy az idei cél 30 millió készülékkel kevesebb, vagyis összesen 280 millió okostelefon lesz.

Ráadásul ezt a döntést úgy kellett meghozniuk, hogy az első negyedévben rekordot döntöttek a Samsung bevételei, és a becslések szerint 73,7 millió készüléket sikerült globálisan értékesíteniük. Mindenesetre ha valóban csökkentik az okostelefonok gyártását, azt valószínűleg tényleg jó okkal teszik, és a hírek szerint nem is ők az egyetlenek, akik hasonló elhatározásra juthattak a színfalak mögött.

A Samsung egyik legnagyobb konkurense, az Apple is visszább vesz a gyártási számokból, igaz náluk kifejezetten egy modell van terítéken. A cupertinói vállalatnál úgy határoztak, hogy 20 százalékkal kevesebb iPhone SE modellt fognak gyártani, vélhetően hasonló okok miatt. Habár a források megbízhatóak, a Samsung még nem erősítette meg hivatalosan ezeket az értesüléseket, így egyelőre azért nem érdemes rájuk mérget venni.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid