A Samsung Galaxy Note 10 Pro tokja megerősíti a korábbi pletykákat

0

Ahogyan egyre közeledik a Samsung Galaxy Note 10 széria augusztusi bemutatója, még több érdekesség, szóbeszéd árnyalja a készülékekről kialakuló képet. Most elsősorban a Pro variánssal, illetve annak külalakjával fogunk foglalkozni, ami először háromdimenziós rendereken tűnt fel, most pedig egy egyszerű szilikon tok segítségével sejlik fel előttünk. A tok kialakítása megerősíti a korábbi szóbeszédek tetemes részét.

Természetesen még senki nem erősítette meg, hogy ez a tok valóban a Samsung Galaxy Note 10 Pro-hoz készült, amennyiben viszont ez tényleg így van, az eddigi szóbeszédek sem voltak alaptalanok.

Kapásból lehet szomorúan konstatálni, hogy nem lesz a telefonon fülhallgató kimenet, sehol nem látni neki kivágást az alsó részen, viszont felül mintha az infraportnak fenntartanának egy nyílást a mikrofon mellett.

A hátlapon lévő vertikális kivágás a triplakamerás képrögzítő apparátusnak biztosít átlátást, mellette egy külön nyílással a flash villanónak, a különféle egészségügyi szenzoroknak, és talán a 3D-s ToF érzékelőnek.

Az eddigi fáma szerint a Samsung Galaxy Note 10 Pro méretes, 4170 mAh kapacitású akkumulátort, 6,8 hüvelykes Dynamic AMOLED megjelenítőt, valamint 256 GB-os belső tárhelyet fog kapni.

A készülék 12 GB RAM-mal, valamint tripla kamerával is fel lesz vértezve, a normál mellett telefotó és ultraszéles látószögű szenzorokkal (+ ezek mellé jöhet a ToF érzékelő, de ezt nem mindenhol számolják bele a kamerákba).

A korábbi rendereken egyébként így fest a Note 10 Pro:

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid