Samsung Galaxy S10+ vs. Huawei P30 Pro sebességteszt

0

A PhoneBuff csapata szinte már laboratóriumi pontossággal méri össze az okostelefonok gyorsaságát, és most a két nagyágyút, a Huawei P30 Prót, illetve a Samsung Galaxy S10+-t eresztették össze.

A teszt nagyon egyszerű. Az első körben különböző appokat és játékokat indítanak el a telefonokon sorban egymás után, és lemérik, hogy mennyi idő alatt teljesítették a kijelölt feladatokat. A második körben pedig újra elindítják ugyanezeket visszafelé haladva, hogy megnézzék, mennyire jó a memóriakezelés, vagyis hogy megnyitva maradtak-e a feladatok, vagy bezárta őket a rendszer.

Érdemes lehet végignézni a teljes videót, de a végeredmény az alábbi képeken látható. Némelyik appot az egyik, míg másokat a másik mobil indította el gyorsabban, de összességében a Galaxy S10+ volt a gyorsabb.

Az első kört a Samsung mobilja durván 1 perc 57 másodperc alatt teljesítette, míg a Huawei készülékének kicsit több, mint 2 perc 5 másodpercre volt szüksége. A memóriakezelés mindkét mobilnál rendben volt, és a P30 Pro 1 másodpercet még le is faragott a hátrányából, de összességében továbbra is az S10+ maradt a bajnok, ami vezeti a PhoneBuff abszolút toplistáját. A Huawei P30 Pro eredménye pedig a negyedik helyre volt elég.

Forrás: PhoneBuff, Via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid