Samsung Galaxy S10+ vs iPhone Xs Max kamera teszt

0

A Samsung Galaxy S10+ az egyik leginkább felkapott csúcsmobil jelenleg, és bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy hogyan teljesít a gyártó vadonatúj készüléke fotózás, illetve videózás terén. Szerencsére készült egy remek összehasonlító videó az Apple jelenlegi zászlóshajójával, amelyen szépen látszanak a különbségek.

Az ismert techvideós, SuperSaf egymásnak eresztette a Galaxy S10+ és az iPhone Xs Max kameráit. Az alábbi felvételen egymás mellett tekintheted meg, hogy a két mobil milyen fotókat és videókat készít azonos körülmények között.

Nos, a legtöbb esetben nagyjából fej-fej mellett teljesít a két készülék, hol az egyik, hol a másik készít kicsit jobb képet, sokszor pedig csak ízlés kérdése, hogy kinek melyik tetszik jobban. De ez csak addig van így, amíg ideálisak a fényviszonyok, amint sötétebb lesz, egyből megnő a különbség a Galaxy S10+ javára. A Samsung f/1,5-ös főkamerája világosabb és részletgazdagabb képeket lő éjszaka, és ugyanez igaz a szelfikamerára is.

A másik nagy pozitívum, hogy a telefotó kamera mellett az S10+ egy ultraszéles látószögű harmadik egységet is kapott. Ha ezt használjuk, sokkal több minden fér bele a képbe.

Alapvetően tehát hasonló a minőség, de az S10+ azért valamivel “többet tud” kamerás szempontból. Persze fél évvel újabb modellről van szó, a következő iPhone valószínűleg szintén kap majd egy harmadik hátlapi kamerát.

Egyébként visszatérve az éjszakai fotózásra, a Pixel 3 mobilok új Night Sight módja mellett még a Galaxy S10+ fotói is sötétnek és zajosnak tűnnek a PhoneArena tesztje alapján.

Te milyen mobilt vennél, ha a kamera a legfontosabb szempont?

Forrás: SuperSafTV (YouTube)

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid