A Samsung kamerát építene az S Penbe

0

A rengeteg Samsung Galaxy S10 hír között érkezett egy olyan, aminek nincs semmi köze a hamarosan bemutatásra kerülő koreai zászlóshajóhoz. Egy eredetileg 2017 februárjában benyújtott szabadalmi kérelmet most fogadott el az Egyesült Államok szellemi tulajdonokkal foglalkozó hivatala a Samsungnak, és egy egészen különleges koncepcióról van szó. Kedvenc gyártónk kamerát szeretne építeni a Note széria védjegyének számító S Penbe…

A szabadalomnak magyarra fordítva valami olyasmi neve lenne, hogy “elektronikus toll optikai zoommal”, és mint ahogy a képeken is látható, a toll felső részén valóban ott van egy képrögzítő megoldás. Az ábra négy lencsét mutat az érzékelő előtt, ezen kívül lenne egy kommunikációs modul, ami a képadatokat visszaküldi az eszközbe. Az itt látottak alapján szerelni fognak egy extra gombot is a tollra, ami vezérli majd a kamerát.

Miközben emésztitek a leírtakat és a képen látható dolgokat, gyorsan szögezzük le, hogy a szabadalom létezése nem feltétlenül jelent kamerás tollal debütáló Samsung Galaxy Note 10-et, de nem is kizárható a dolog. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a Samsungnak voltak ilyen irányú tervei is.

Az ötlet egyébként egyáltalán nem rossz, és megoldhatná napjaink egyik legnagyobb problémáját, a szelfikamera kérdését is. Ha az S Penbe kerülne egy kamera, akkor az szelfizésre is használható lenne, így nem lenne szükség notch-ra vagy lyukra a kijelzőben, és a különféle mechanikus megoldásokat is el lehetne felejteni.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid