A Samsung rekord bevétellel, de csökkenő nyereséggel zárta a tavalyi évet

0

Felemásra sikeredett a Samsung nemrégiben publikált pénzügyi jelentése, amely a tavalyi év egészére, illetve annak utolsó negyedévére vonatkozik. Habár a dél-koreai gyártónak sikerült a teljes évre vonatkozóan ismét rekord bevételt produkálnia, az üzemi nyereségük ennek ellenére mégis csökkent.

Számszerűen ez azt jelenti, hogy 2022-ben nagyjából 244 milliárd dolláros bevételt produkált a Samsung, viszont az üzemi nyereség csupán 35,1 milliárd dollár lett, ami 15 százalékkal kevesebb, mint 2021-ben. A tavalyi utolsó negyedév a cég számára eléggé hervasztóra sikeredett, a globális gazdasági recesszió okozta gyenge kereslet miatt gyakorlatilag minden üzletágban forgalomcsökkenést tapasztalhattak.

A Mobile Experience (MX) ágazat bevételei az októbertől decemberig terjedő időszakban 9 százalékkal csökkentek a korábbi év azonos periódusához képest. Ugyanakkor a 2022-ben 10 százalékkal több forgalmat bonyolítottak le, mint 2021-ben.

A profit azonban minden területen csökkent, akár az egymást követő negyedéveket vetjük össze, akár az egy évvel korábbi időszakhoz hasonlítunk, de az a teljes évre vonatkozóan is alacsonyabb volt. A Samsung nem is tagadta, hogy az infláció és a geopolitikai instabilitás miatt a tömegpiac elkezdett meredeken visszaesni, és ez őket sem kímélte.

Az ünnepek alatt meglepően csekély kereslet volt az okostelefonok iránt, de azért a Samsung zászlóshajói még mindig kelendőnek számítanak a piaci előrejelzésekhez képest. A Samsung számításai szerint a visszaesés folytatódni fog az idei első negyedévben, ugyanakkor fordulópontnak vélik a Galaxy S23 modellek megjelenését.

2023 egy kemény év lesz a Samsung szerint, telefonok szempontjából a tömegmodellek fognak a legrosszabbul teljesíteni. Hogy ezt valamennyire orvosolni tudják, a dél-koreai cég igyekszik majd a szolgáltatókkal együttműködve versenyképes ajánlatokat biztosítani a fogyasztók számára, illetve megpróbálják növelni az 5G-s mobilok felhasználói bázisát az újonnan érkezők becsábításával.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid