Samsung tulajok erre nagyon figyeljenek: súlyos hibát találtak az üzenetküldőben

0

Aki a Samsung gyári üzenetküldőjét használja, az nagyon figyeljen oda, mert a legutóbbi frissítés óta megszaporodtak a panaszok, ráadásul a probléma nem is mondható olyan jelentéktelennek.

Ahogy az lenne szokott, a Redditen ütötte fel fejét először a probléma, ahol több felhasználó is arra panaszkodott, hogy a legutolsó frissítés óta önállósodott a Samsung üzenetküldő alkalmazása.

A szolgáltatás véletlenszerűen küldözgeti az ismerősöknek jobb esetben csak az addig megosztott fényképeket, ám volt olyan is, akinek az egész fotógalériáját továbbküldte a program. Az már csak hab a tortán, hogy ennek semmiféle nyoma nem volt utólag a telefonon.

“Az S9+-om a teljes fotógalériámat elküldte a barátnőmnek múlt éjjel miközben aludtam.” – írja az egyik panaszos.

A hibában érintett lehet gyakorlatilag bármelyik Samsung készülék, amely a Samsung Üzenetek alkalmazáson keresztül kezeli az SMS-eket. A gyártó még nem nyilatkozott a dologról, úgyhogy egyelőre érdemes kihagyni a frissítést, vagy pedig a javítás megérkezéséig megvonni a jogoka az applikációtólt (pl. tárhelyhez való hozzáférés).

Forrás: Prohardver

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid