Snapdragon 855+ lapkával debütált a Meizu 16s Pro

0

Az eredetileg média-, illetve MP3-lejátszókkal bizniszelő Meizu azért elég jól kinőtte magát az elmúlt években, nem igaz? A gyártó állandóan dolgozik valamin, és ennek a rengeteg munkának a legutóbbi gyümölcse nem más, mint a korábbi Meizu 16s készülék Pro variánsa, ami egy nagyon korrekt zászlóshajó lett, és nem csak a triplakamerás képrögzítő apparátus vagy a Qualcomm Snapdragon 855+ chipset miatt.

Mondjuk igazából az eredeti modellhez képest a kamerák és a lapkakészlet jelent komoly változást, a többi jellemző lényegében egyezik, de ami jó, azon kár is variálni. A megjelenítőn nem lett volna sok értelme változtatni, hiszen az már az előd esetében is nagyon igényes volt, egy 6,2 colos, Full HD+ felbontású AMOLED kijelzővel a legtöbbünk boldogan együtt tud élni, pláne ha az 160 Hz-en képes rögzíteni az érintéseket.

A képernyő alatt foglal helyet az ujjlenyomat-olvasó, ami a kínai gyártó szerint sokat fejlődött, immáron képes a felhasználót 0,15 másodperc alatt azonosítani. Notch továbbra sincs, helyette van egy vékony alsó és felső keret, itt szállásolták el az egyébként 20 megapixeles, f/2.0 rekeszértékű előlapi kamerát.

A hátlapi kamerarendszert most már egy 16 megapixeles ultraszéles látószögű egység egészíti ki, de persze ugyanúgy megvan a 48 megapixeles, Sony gyártmányú elsődleges szenzor optikai képstabilizátorral, f/1.7 apertúrával, valamint a 20 megapixeles telefotó kamera. A vadonatúj 16 megapixeles érzékelő körül egy LED villanókból álló gyűrű található, ami kedvezőtlen fényviszonyok között jöhet igazán jól. A képrögzítő apparátus 4K felbontásban képes rögzíteni a mozgóképet, ráadásul 60 képkockával másodpercenként. Elérhető az éjszakai mód, a portré mód, a HDR, és még számos optimalizációs lehetőség.


A telefon belsejében a már említett lapkakészlet mellett 6 vagy 8 GB RAM található, melyet kiszereléstől függően akár 256 GB belső tárhely egészíthet ki, nem mellesleg ez egy UFS 3.0 típusú háttértár, ami villámgyors működést jelent. Sajnos az akkumulátor nem hízott nagyobbra, így még mindig 3600 mAh a kapacitása, de legalább van 24W-os gyorstöltés támogatás.

A szoftveres oldalra sem lehet panasz, kapunk Android 9.0 Pie-t, illetve házon belül fejlesztett Flyme OS-t, abból is a 8-asat. Az új felhasználói felület az eddigi visszajelzések alapján sokkal letisztultabb, egyszerűbb, az ikonok kerekebbek, és az egész sokkal átláthatóbb. Vannak vadonatúj háttérképek, csengőhangok és rendszerhangok, no és persze elmaradhatatlan teljesítmény optimalizáló lehetőségek, melyek többek között a játékélményt igyekeznek fokozni, illetve ott van Aicy, a hangalapú asszisztens.

A Meizu 16s Pro kapható lesz fehér, fekete, színátmenetes és zöld árnyalatokban. A 6/128 GB-os verzió 376, a 8/128 GB-os kiszerelés 418, míg a 8/256 GB-os változat 460 dollárnak megfelelő kínai valutáért lesz megvásárolható. A készülék már előrendelhető, a forgalmazás pedig augusztus 31-én indul.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid