Sokaknak bejöhet a ZTE újítása

0

Az idei MWC expón képviseltette magát szinte minden ismert okostelefon-gyártó, kivétel nélkül mindegyiknek volt valamilyen terméke, érdekessége, amivel emelte a rendezvény színvonalát. Ezek közül az egyik a kínai ZTE volt, amely egy sokak számára módfelett üdvözölendő újítással készül a jövőben, ami a Nubia mobilokat illeti.

Ha esetleg valaki nem tudná, a Nubia a ZTE almárkája, olyan mint a Huawei számára a Honor, vagy a Lenovo-féle ZUK. A ZTE vezetői úgy határoztak, a jövőben az általuk fejlesztett Nubia UI interfészt elhagyják, helyette módosításoktól teljes egészében mentes, gyári Android rendszer kerül majd az okostelefonjaikra. Az elsődleges indok a napnál világosabb: így akarják kielégíteni a felhasználók azon igényét, ami gyorsabb rendszer frissítéseket követel.

Görög források szerint a házon belül fejlesztett felhasználói felület egyedül a kínai piacra szánt készülékek esetében marad meg, amelyek ugye Google szolgáltatások nélkül kerülnek a polcokra. A jövő Nubia telefonjaira, amiken Android Oreo rendszer fut, sokkal gyorsabban eljutnak így frissítések. A Nubia egyik vezetője úgy nyilatkozott, megéri nekik a változtatás, mivel az globális szinten mindenképpen megtérül. Az európai és más nemzetközi piacok fogyasztói sokkal elégedettebbek lesznek az így leszállított termékekkel – állítja az ázsiai vállalat szóvivője.

A Google referenciamobiljait nem számítva kevés olyan gyártó van, akik módosítatlan Android élményt kínálnak, többek között a HMD által menedzselt Nokia is ilyen. A jövőben a stock Android élményre vágyóknak opció lehet bármilyen globálisan forgalmazásba került Nubia készülék is.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid