Sokan nem elégedettek az Android 12 új kikapcsoló menüjével

0

Az Android 11-nél a Google bevezetett egy újfajta kikapcsoló menüt, ami a szokásos opciók mellett lehetőséget nyújt a mobilfizetés elindítására, illetve a különféle okosotthon eszközök vezérlésére is. Az Android 12 bétájában azonban ezek a plusz lehetőségek eltűntek, legalábbis látszólag.

Az Android 12 eddig megjelent béta verzióiban egy jóval egyszerűbb kikapcsoló menü jelenik meg, csak a segélyhívás, a leállítás és az újraindítás érhető el közvetlenül. Sokan keresték a már megszokott Google Pay-t és az okosotthon vezérlőket, ám eddig elég nehéz volt rájuk találni. A keresőóriás ugyanis eddig elfelejtette tájékoztatni a felhasználókat, hogy egy lefelé történő ujjhúzással lehet az eltűnt opciókat előhozni. A nemrég megjelent Beta 3 verzióban éppen ezért már kiraktak egy halvány értesítést, ami segít megtalálni ezeket.

Android 12 Beta 3

Azonban még így sem mindenki elégedett, hiszen a gyári Android 11-ben egyből el lehetett érni a plusz funkciókat a kikapcsoló menüből, ami sokkal egyszerűbb volt. Összehasonlításképpen így nézett ki a korábbi verzió a mobilfizetéssel és az okosotthon beállításokkal:

Android 11

Azt persze mindenképpen meg kell említeni, hogy az Android 12 fejlesztése még nem fejeződött be, a végleges verzióig még változtathat a Google a kikapcsoló menün, de azért nagy valószínűséggel marad a fenti verzió a kevesebb opcióval.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid