Sorra púposodnak fel a korábbi Samsung telefonok, probléma lehet az akkumulátorokkal

0

A Galaxy Note 7 botránya óta a Samsung fokozottan figyel az akkumulátorokra, olyannyira, hogy nem is alkalmaznak komolyabb gyorstöltést egyik telefonjuknál sem, most azonban úgy tűnik, hogy mindez nem elég. Kiderült, hogy számos korábbi Samsung mobil aksija púposodott fel ijesztő módon, és nem csak 1-1 típusról van szó, hanem sok különféle modellről.

Az egyik ismert YouTube-videós, Mrwhosetheboss hívta fel a figyelmet a problémára, miután észrevette, hogy az elraktározott telefonjai közül, amiket az elmúlt 10 évben tesztelt, néhánynak magától felvált a hátlapja. Gyakorlatilag ketté váltak a felpúposodott akkumulátor miatt.

Egyértelmű, hogy a hosszú állás (főleg lemerült állapotban) nem tesz jót az aksiknak, de a helyzet attól lesz igazán érdekes, hogy több száz ilyen mobilt tárolt a videós ugyanazon a helyen, mindenféle márkáktól, de csak a Samsung telefonoknál fordult elő ilyen. És nem egyetlen mobilról van szó, legalább 5-6 készüléknél tapasztalt ilyet az ősrégi Galaxy S4-től kezdve egészen a 2 éves Galaxy S20 FE-ig.

Ez még mindig nem lenne feltétlenül baj, rá lehetne fogni, hogy egyedi eset, biztos nem jól tárolta őket, vagy nem volt szerencséje, de körbekérdezett más techvideósoknál, akik szintén rengeteg felhalmozott telefonnal rendelkeznek, és kiderült, hogy abszolút nem egyedi a probléma, más is talált felpúposodott telefonokat, amelyek jellemzően Samsung modellek voltak.

A sztorit publikáló videós eredetileg csak egy Twitter-bejegyzést posztolt július végén, akkor még csak 3 telefonnál vett észre ilyen problémát. A Samsung azonnal megkereste, és kicsit erősköve végül elvitték tőle a kérdéses mobilokat, hogy bevizsgálhassák azokat. De azóta nem hallott felőlük, nem kapott információt arról, hogy mire jutott a gyártó, és arról sem tájékoztatták, hogy mikor kaphatja vissza a mobiljait. Ezután tette közzé a fenti videót, aminek az is az apropója volt, hogy közben alaposabban átvizsgálta a régi telefonjait, és további felpúposodott Samsung modelleket is talált.

Hogy mennyire veszélyes egy felpúposodott akkumulátor, az eléggé változó lehet. Ha csak áll, akkor kicsi az esélye, hogy komolyabb baj legyen, de ha például valaki fel akarja tölteni, akkor már lehetnek gondok, ezért ez semmiképp sem ajánlott.

Forrás:  Mrwhosetheboss (YouTube), via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid