Strapabíró kiadásban is megjelent a Samsung Galaxy S20

0

A Samsung bejelentett egy új strapabíró kiadást idei zászlóshajójából, ami a Samsung Galaxy S20 Tactical Edition névre hallgat, és elsősorban a terepen tevékenykedő kormányügynökök munkáját hivatott segíteni. A készülék alapvetően egy robusztus kialakítású, speciális tokkal ellátott Galaxy S20, ami alaposan átszabott szoftverrel és többrétegű titkosítással érkezett.

Mint ahogyan láthatjátok, ezt készüléket egyáltalán nem a hétköznapi felhasználó kezébe szánja a Samsung. Alapvetően természetesen ugyanazt a zászlóshajót kapjuk, amit eddig is megismerhettünk, a különbségeket pedig röviden sorra vesszük.

A GSMArena munkatársai egy klassz kis táblázatban szedték össze a vadonatúj okostelefon jellemzőit, ezt alább tekinthetitek meg.

A Samsung Galaxy S20 Tactical Edition segítségével többféle kommunikációs lehetőséget is igénybe lehet venni, amelyek között természetesen megtalálható az 5G, a Wi-Fi 6, a privát SIM, és még a CRBS is, aminek a kormányzati szakemberek jó hasznát fogják látni a terepen.

A hardveres jellemzői között megtalálható továbbá az éjjellátás, valamint a “testviselési funkció” is, utóbbival horizontális helyzetben is fel lehet oldani a készüléket. A hangzatos “lopakodó üzemmód” pedig igazából nem más, mint a repülőgép mód.

Természetesen mindazon funkciók, amelyek a hagyományos, nem strapabíró kiadású Galaxy S20 esetében elérhetőek voltak, most is rendelkezésre állnak, olyanokra gondolunk, mint például a DeX, amelynek segítségével a készülék közel teljes értékű számítógéppé alakítható a megfelelő perifériák igénybevételével.

Ha visszaemlékeztek, a dél-koreai gyártó több csúcskategóriás Galaxy S készülékből készített “Active” kiadást, e hagyomány egészen a Galaxy S4-ig nyúlik vissza. A szokás a Galaxy S9 és S10 mobilok esetében tört meg, viszont a Galaxy S9-ből ugyanúgy készült egy taktikai kiadás.

A Samsung Galaxy S20 Tactical Edition a harmadik negyedévtől lesz kapható, akárki természetesen nem szerezheti be, és csak az arra felhatalmazott forgalmazók bocsáthatják áruba, egyelőre kizárólag az Egyesült Államokban.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid