Százmilliós bírságot kapott a Vodafone!

0

Megtévesztette a fogyasztókat a világ legnagyobb távközlési szolgáltatójának magyarországi képviselete, amikor 2012. november 1-je és 2013. március 1-je között a Vodafone RED Vitamax csomagot népszerűsítette – derült ki a Gazdasági Versenyhivatal jelentéséből. 

Habár nem szó szoros értelemben vett csalást követett el a piros szolgáltató hazai vállalata, a GVH jelentése alapján egy igen lényeges információt hallgatott el a RED díjcsomag feltöltőkártyás (prepaid) opciójának meghirdetése során.

A hivatal az előre fizetős szolgáltatással kapcsolatban a Vodafone Magyarország kommunikációját vizsgálta. A telekommunikációs szolgáltató a felhasználóknak azt ígérte, hogy amennyiben RED Vitamax díjcsomaggal rendelkeznek, és minimum 7000 forint összegű feltöltést kezdeményeznek, 30 napig korlátlan hálózaton belüli perceket és SMS üzeneteket kapnak, illetőleg 200 megabájtnyi adatforgalmat is biztosítanak nekik.

Azt azonban elfelejtették megemlíteni, hogy tarifaváltás esetén a korábbi, feltöltés előtt meglévő ügyfélszámlájukon rendelkezésre álló egyenleg is lejár a feltöltést követő 30. napon – ezzel elveszítve az akár 345 napra is érvényesített feltöltésüket.

Diego Massida, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója

A Gazdasági Versenyhivatal szerint a vállalat megtévesztette a felhasználókat, ezért jogerősen 110 millió forintos bírságot szabtak ki a Vodafone-ra. A problémát az a tény is súlyosbította, hogy a szóban forgó díjcsomagot legfőképpen fiataloknak szánták, valamint az, hogy a piros szolgáltató az elmúlt 5 évben már nyolc alkalommal tanúsított a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást.

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Zola

Biomérnök hallgató, klasszik egyetemista Szegedről. Egészségesen elfogult Android-fan, 2010 óta a szakmában. [Jelenleg használt modell: Sony Xperia Z2]

NapiDroid