Szeptemberben jöhet a OnePlus 7T Pro

0

Igazából nem lehet azt mondani, hogy túlságosan meguntuk volna a OnePlus 7 készülékeket, ám úgy néz ki, hamarosan örülhetünk a ráncfelvarrt példányoknak. Friss értesülések szerint a OnePlus 7T széria tagjai jóval hamarabb érkezhetnek a megszokottnál. Bizonyos források szerint egyes piacokon már szeptember 26-án sor kerül a készülékek startjára.

Max J neve talán annyira nem ismert előttetek, ám a jeles úriember már bizonyította párszor, hogy valóban rendelkezik néhány megbízható informátorral a tech világban. Állítása szerint a OnePlus 7T Pro Indiában már szeptember 26-án forgalomba kerülhet, és ugyanez a forrás azt állítja, hogy Európában és az Egyesült Államokban október 10-én indul az értékesítés. A világ többi részén pedig október 15-én lesz a start. Amennyiben ezek az értesülések helytállóak, ez lesz az első alkalom, hogy a OnePlus mobilok Indiában debütálnak. Mondjuk ebben nincs semmi meglepő, hiszen az említett ország a legnagyobb piacok egyike a világon, amelyik gyártó ott jól szerepel, komoly eladásokra és sikerre számíthat. A gyártó amúgy nem igazán ül a babérjain, hiszen a  OnePlus 7 készülékek májusban érkeztek meg, és mint látható, alig öt hónappal később a továbbfejlesztett modellek is készen állnak hódító útjukra.

Amit eddig biztosra vettünk az az, hogy a Pro változat továbbra is megmarad, így a 6,7 hüvelykes verziót előnyben részesítő felhasználók ezután is megtalálják majd a számításukat. A telefon belsejében vélhetően Qualcomm Snapdragon 855+ fog dolgozni, ha nem is mindkét verzióban, de a Pro változatban mindenképpen. Még az is előfordulhat, hogy az alapmodellbe szintén beleszerelik azt a pop-up kamerát, ami eddig csupán a drágább verzióban volt megtalálható. Ti mit vártok a OnePlus 7 fejlesztett verzióitól?

Forrás: Gizchina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid