Már gyártják az Exynos 2600-at a Galaxy S26 mobilokhoz

0

Egy új dél-koreai jelentésben az áll, hogy a Samsung megkezdte az Exynos 2600 lapkakészlet tömeggyártását. A 2 nanométeres eljárással készülő chipset a jövő év elején érkező Galaxy S26 széria alapmodelljében tűnhet fel, jelentősen megnövelt teljesítménnyel és energiahatékonysággal az előző generációhoz képest, ugyanakkor arra is van még esély, hogy a többi S26 készülékben is felhasználják.

Nemrég érkezett egy dél-koreai jelentés, amely szerint a Samsung elindította az Exynos 2600 lapkakészlet tömeggyártását. Egy korábbi szóbeszéddel ellentétben, amely azt jósolta, hogy a Galaxy S26 Ultra meghajtásáról is a házon belüli chip gondoskodhat, a mostani hír arról számol be, hogy az Exynos 2600 a sorozat alapmodelljét, a várhatóan Galaxy S26 Próként piacra kerülő készüléket fogja hajtani.

Jelenlegi tudásunk szerint a Samsung Galaxy S26 sorozat három készülékből áll majd, a már említett Pro modell mellett érkezik az Edge és az Ultra variáns. Az Exynos 2600 lesz az első mobil chipkészlet, amely 2 nanométeres gyártástechnológiával készül. A tömeggyártása a szokásosnál kicsit korábban indult, hogy a vállalatnak legyen ideje alaposan megvizsgálni és stabilizálni az új eljárást. A gyártás jelenleg a kezdeti, úgynevezett „wafer input” fázisban van, a következő szakaszba pedig október vége és november eleje között léphet.

A 2 nanométeres technológiának köszönhetően nagyjából 12 százalékos teljesítménynövekedésre lehet számítani az Exynos 2500-höz képest, amelyhez viszonyítva az új lapka 25 százalékkal fog hatékonyabban működni. Bár még nem hivatalos, hogy a Galaxy S26 Pro mely régiókban kap házon belül fejlesztett chipet, a jelentés a korábbi évek gyakorlatát valószínűsíti.

Így arra lehet készülni, hogy az Exynos 2600-zal szerelt modelleket Európában és Dél-Koreában fogják árusítani, míg a világ többi – egyesek szerint szerencsésebb – részén a készüléket a Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkával vértezik majd fel. A chip a másik két Galaxy S26 modellben is felbukkanhat, de erről jelenleg eléggé ellentmondásosak az előzetes értesülések.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid