Támadnak a belépőszintű Nokiák, és végre megjelent a Nokia 8.3 5G is

0

A Nokia mobilokért felelős HMD Global ismét elérkezettnek látta az időt, hogy újabb okostelefonokkal lepjen meg bennünket, illetve végre megkezdődhet a Nokia 8.3 5G forgalmazása is. Az újdonságok a belépőszinten támadnak, a Nokia 2.4 és 3.4 neveket viselik, és bár a világot messze nem váltják meg, egészen korrekt jellemzőkkel bírnak.

Nokia 8.3 5G

Egy kis ismétlés azok kedvéért, akik lemaradtak volna: ez volt a Nokia első 5G modemmel felszerelt okostelefonja, ráadásul a készüléket már nagyjából fél évvel ezelőtt a nagyközönség elé tárták, ám sajnálatos módon mostanáig nem kerülhetett fel a boltok polcaira.

Szerencsére a várakozásnak vége, a mobil az USA-ban 700 dollárért lesz megvásárolható, ezért az összegért cserébe egy 8/128 GB-os kiszerelést lehet majd beszerezni. A készülék természetesen Európában is megjelenik, egy belga kereskedőnél már szerepel is a kínálatban, ott 580 eurót kérnek el érte.

A márciusban bejelentett okostelefon 6,81 colos Full HD+ felbontású LCD képernyőt, Snapdragon 765G lapkakészletet, ZEISS optikával ellátott 64 megapixeles elsődleges kamerát, 12 megapixeles ultraszéles látószögű egységet, valami 4500 mAh kapacitású akkumulátort kínál 18 wattos gyorstöltéssel.

A telefon ajánlott fogyasztói ára 600 euró körül lesz, mellé ráadásul féléves Google One előfizetést is jár, ami 100 GB-os felhőtárhelyet jelent. Kis érdekesség: a Nokia 8.3 5G-t viszont fogjuk látni a következő James Bond filmben.

Nokia 3.4

Az alacsonyabb árfekvésben fog hódítani a Nokia 3.4, belsejében Qualcomm Snapdragon 460 processzor dolgozik majd, ami a HMD állítása szerint 70 százalékkal gyorsabb, mint a Nokia 3.2 chipsete, ami még csupán négymagos volt, ezúttal viszont már egy nyolc magos konstrukció dübörög a telefon belsejében.

A mobil Android 10 operációs rendszert futtat, de már készen áll arra, hogy fogadja a következő főverziót tartalmazó frissítést. Az operatív memória kapacitása 3 GB, a belső tárhely pedig 32 GB-os, utóbbit egyébként lehet bővíteni is, akár 512 GB kapacitású micro SD kártyával.

A Nokia újdonsága 6,39 hüvelykes LCD képernyővel büszkélkedhet, amelyen HD+ felbontásban jelennek meg a tartalmak, bal felső sarkában pedig egy kivágás található, ide szerelték az előlapi kamerát, amelynek felbontása 8 megapixel. A megjelenítő 400 nites fényerőre képes.

A készülék hátoldalán egy 13 megapixeles elsődleges, valamint egy 5 megapixeles ultraszéles látószögű modul teljesít szolgálatot, a mélységet pedig egy 2 megapixeles egység hivatott érzékelni. Szintén a hátoldalra került az ujjlenyomat-olvasó, de akinek jobban tetszik, használhatja az arcfelismerést is a képernyő feloldására.

A mobil energiaellátását egy 4000 mAh kapacitású akkumulátorra bízta gyártó, ami támogatja a 10 wattos töltőket, az elvesztett feszültséget pedig USB-C csatlakozón keresztül pótolja. Az említésre méltó további jellemzők között szerepel a fülhallgató kimenet, az FM rádió, és az aptX Adaptive támogatás is. A Nokia 3.4 szénfekete színben lesz kapható, a 3/32 GB-os modell 160 eurót kóstál, de lesz egy 4/64 GB-os változat is, egyelőre ismeretlen áron. A telefon forgalmazása októberben indul.

Frissítés: a Nokia 3.4 nálunk 64.990 Ft-ba kerül majd.

Nokia 2.4

A készülék 6,5 colos HD+ felbontású LCD képernyőt kapott 20:9 képaránnyal, a megjelenítő takarásában többek között egy 4500 mAh kapacitású akkumulátor, valamint egy MediaTek Helio P22 lapkakészlet található, amely mellé 2 GB RAM, valamint 32 GB háttértár került az összeszerelés során. A már említett telep sajnos még mindig micro USB csatlakozón keresztül veszi fel a töltést, legfeljebb 5 wattal.

A Nokia 2.4 is Android 10 operációs rendszert futtat, de ígéretet kaptunk arra, hogy hamarosan megkapja a 11-es verziót is, sőt, a készülék legalább két évig kapni fogja a frissítéseket és a biztonsági foltokat. Tudjátok, ilyen téren a HMD Global nem szokott teketóriázni.

A mobil, ha nem mondtuk volna, támogatja két hálózati kártya egyidejű behelyezését, a memóriakártya pedig saját foglalatot kapott. Ha valaki fotózni szeretne a Nokia 2.4 segítségével, akkor neki ott lesz a 13 megapixeles elsődleges kamera, valamint a 2 megapixeles mélységérzékelő a hátlapon, illetve egy 5 megapixeles modul az előlapi csepp alakú szenzorszigetben.

A hátoldalra került ujjlenyomat-olvasó is, ami a 2.3 esetében még nem szerepelt a hardveres kínálatban, illetve van NFC technológia, ami szintén egy örömteli újítás. A Nokia 2.4 lila, szénfekete és kék árnyalatokban lesz kapható, és mindössze 120 euróba kerül, ha beérjük a 2/32 GB-os kiszereléssel, de amúgy lesz 3/64 GB-os verzió is a későbbiekben.

Frissítés: a Nokia 2.4 nálunk 49.990 Ft-ba kerül majd.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid