Tesztkörön járt a Nokia 8.1

0

Úgy látszik, hogy nem csökken a HMD Global lelkesedése, és több másik gyártóhoz hasonlóan, ők is igyekeznek minél több készülékkel jelen lenni a piacon.

Az elmúlt hetekben több új mobilt is bemutatott a HDM Global, és a Geekbench-en máris felbukkant egy újabb Nokia. Sajnos még mindig nem a régóta beharangozott 5 kamerás flagship érkezik, hanem a Nokia 8.1, amely a tavaly bemutatott 8-as modell utódjának tekinthető.

Eddig még semmit nem hallhattunk róla, ám a tesztből rögtön kiderül a specifikációjának egy része, ami eléggé meglepő. Míg a Nokia 8 egy csúcsmobil volt Snapdragon 835 chippel, addig az utódba már a Snapdragon 710 került 4 GB memóriával, ami alapján a felső-középkategóriába érkezik az újdonság.

Remek hír, hogy a teszt alapján Android 9.0 fut rajta, így már a megjelenéskor ezzel érkezhet majd a készülék. A kijelző méretéről és más elemekről sajnos még nincs információ, de biztosak vagyunk benne, hogy a következő hetekben más tesztekben is felbukkan majd a mobil.

Arról sincs információ, hogy esetleg mikor mutatják majd be az új Nokiát, de mi csak a jövő évre tippelnénk. A specifikáció alapján túlságosan is hasonlít a Nokia 7.1-hez, és a gyártó szempontjából nem igazán lenne szerencsés, ha a megjelenés után nem sokkal egy konkurens terméket is kiadna.

Forrás: Phonearena

 

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid