Szinte minden kiderült a Sony Xperia 5 II-ről

0

Ha minden jól megy, akkor szeptember 17-én debütál a következő Sony zászlóshajó, ami az Xperia 5 II nevet viseli, de hogy addig se unatkozzunk, és még véletlenül se feledkezzünk meg a készülékről, folyamatosan jönnek a hírek a telefonnal kapcsolatban. Most például az egyik legrangosabb szintetikus tesztalkalmazás adatbázisában tűnt fel, de Evan Blass jóvoltából további érdekességek is napvilágra kerültek.

A GeekBench adatbázisa szerint a készülék a Sony SO-52A modellszámot viseli, és összesen 909 pontot gurított az egymagos, illetve 3323 pontot a többmagos mérések során. A szintetikus applikáció azt is megerősítette, amit már igazából régóta tudunk, hogy a japánok mobiljában Snapdragon 865 teljesít szolgálatot, mégpedig 8 GB RAM társaságában. A tesztelés során a telefon Android 10 operációs rendszert futtatott, valószínűleg ezzel kerül majd a boltok polcaira is.

Evan Blass-nek köszönhetően pedig már az sem titok, hogy az okostelefon képernyője 6,1 colos lesz, OLED panelre épül, a felbontása pedig Full HD+.

A neves szivárogtató értesülései szerint továbbra is megmarad a 21:9 képarány, plusz a kijelző 120 Hz-es képfrissítési frekvenciával bírhat.

A Sony Xperia 5 II külső borítása rendelkezni fog valamilyen IP minősítésnek megfelelő ellenállással a vízzel és a porral szemben, és támogatni fog egy vezeték nélküli képernyőtükrözési metódust, amivel tévékre és monitorokra lesz kilőhető a képe.

Fülhallgató kimenet és előlapi sztereó hangszóró is kerül majd a mobilra, amelynek hátoldalán összesen három, egyenként 12 megapixeles kamera fog virítani, ezek közül az egyik 124 fokban érzékelő ultraszéles látószögű, a másik pedig egy 3x optikai zoommal felvértezett telefotó modul lesz.

A készülék mellett forgalomba kerül egy apró csíptető, amivel egy DualShock 4 kontrollerre tudjuk majd rögzíteni a mobilt.

Egy másik képen a Game Mode beállításait lehet látni, végül pedig megtekinthetjük a Sony gyári tokját, amibe egy beépített kitámasztó is került.

A Sony Xpera 5 II bemutatójára tehát szeptember 17-én kerül majd sor.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid