Ezek a legnagyobb mobilgyártók 2018 elején

0

A Strategy Analytics elnevezésű elemző cég már biztosan szerepelt lapunk hasábjain, és a legutóbbi kimutatásuk miatt ismét reflektorfénybe kerültek. Az analitikusok azt vizsgálták, hogy mely gyártók adták el a legtöbb okostelefont az elmúlt időszakban. Az alábbiakban lesznek meglepő és persze kevésbé felkavaró információk egyaránt.

Az egyik legizgalmasabb résztvevő nem más, mint a kínai Xiaomi, ami jelenleg a negyedik helyen van az idei első negyedév adatai alapján. Persze hátradőlni cseppet sincs ideje, hiszen nyakában liheg a szintén kínai Oppo. A két vállalat harcában, melynek tétje a globális piac minél nagyobb szelete, biztosan lesznek még izgalmas történések. Természetesen az okostelefonos Trónok Harcában továbbra is vannak állandó szereplők, amelyeknek csillagai egyáltalán nem látszanak kihunyni. Itt nyilvánvalóan a Samsungra és az Apple-re gondolunk, e két gyártó áll a lista élén, még akkor is, ha a piac összességében zsugorodott 2,4 százalékot.

A Samsung 78.2 millió telefont értékesített január és március között, ezáltal a jelenlegi nemzetközi piac 22,6%-a az övék. Ez az eredmény hasonló a tavalyihoz, amikor 22.7% volt a részesedésük. Így ismét megszerezték az első helyet. Az Apple van a második helyen, a tavaly ilyenkori 50.8 milliós eredményüket idén 52.2 millió eladott készülékkel sikerült megfejelni az első negyedévben. Az almás gyártónak sikerült megnövelni a piaci részesedését, ami így jelenleg 15,1%.

Bár a Huawei némi elutasításba ütközött az amerikai piacon, így is sikerült túladnia 39.3 millió készüléken, megragadva a globális piac 11,4 százalékát. A legfélelmetesebb gyarapodást a már említett Xiaomi tudhatja magáénak, a vállalat sikeresen megduplázta az értékesített készülékek számát, így megelőzte az Oppo-t, és kiutasította a Vivo-t az első ötből. Ide legjobban tényleg a Barack Obama-féle ”Nem rossz” mém illene… Tavaly az első negyedben ez a vállalat még “mindössze” 12,6 millió okostelefont adott el, idén viszont már 28.3 millió mobilt, ilyen számok mellett egyáltalán nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak a 100 millió leszállított okostelefon, amelyet célul tűztek ki maguknak az egész évre.

A nemzetközi okostelefon-piacon egyre jobban kiszorulnak a kisebb gyártók, az előző negyedben három eladott telefonból kettő olyan gyártótól származott, ami benne van az első ötben. Hogy ez most mennyire jó, avagy nem, annak vitatása talán egy külön cikket is megérdemelne…

Forrás: GSMArena, borítókép: SwagTab

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid