Törhetetlen OLED kijelzőt jelentett be a Samsung

0

A Samsung boszorkánykonyhájából egy remek újítás került elő, hiszen kifejlesztették a törhetetlen OLED kijelzőt, amely nagyon jól jön majd a jövőben megjelenő mobilokhoz.

A mobilos iparág kijelzőinek egyik meghatározó szereplője a Samsung, hiszen AMOLED paneljei a legjobbak közé tartoznak, és most képesek voltak még ezt is továbbfejleszteni. Mivel a képi világ terén már nem igazán kell csiszolni, így most a tartósság volt a fő szempont, így jöhetett létre a legújabb fejlesztésük.

A törhetetlen OLED kijelzőt telefonokhoz alkották meg, és már az OSHA, az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériumának munkavédelmi és egészségügyi szervezete is hitelesítette. Az új megoldás egy kifejezetten rugalmas, könnyű, de eléggé kemény műanyagból készül, melynek adottságai kifejezetten hasonlítanak az üveg tulajdonságaihoz.

Egy videó is kikerült az újdonságról, melyben a Samsung Display szemlélteti a termék szívósságát:

Már az Egyesült Államok védelmi minisztériumának katonai szabványokon alapuló tesztjének is alávetették a kijelzőt, ami sikeresen vette az akadályokat. Nem lett gond abból sem, hogy 26 alkalommal dobták le 1.2 méteres magasságból, és a hőmérsékletváltozást is jól bírta, pedig -32 és +71 Celsius fokos hőmérsékletnek is ki volt téve.

Valóban nagyon ígéretesnek tűnik a dél-koreai gyártó új fejlesztése, és várhatóan több felhasználási területen is találkozunk majd vele a közeljövőben. Arról még sajnos nincs információ, hogy mikor kerülhet majd forgalomba, és hogy esetleg mennyivel drágítja ez a készülékeket.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid