Úgy néz ki, készül egy erősebb verzió a Snapdragon 865-ből

0

A Snapdragon 865 az eddigi legerősebb okostelefonokba szánt hardver, ami meghatározó szerepet kap a 2020-as csúcsmobilok között, ám a legfrissebb hírek szerint a Qualcomm még az idén kiad egy frissített verziót, ami még izmosabb lesz.

A Qualcomm évente általában egy csúcshardvert ad ki, de volt pár kivétel, mint például a Snapdragon 821, ami fél évvel a 820 után érkezett, illetve a tavalyi 855+, ami a 855 frissített változata volt. Idén hasonló lehet a helyzet, ugyanis állítólag már készül a Snapdragon 865+, ami a harmadik negyedévben jelenik meg.

A hírek forrása egy kínai kiszivárogtató, aki a Weibón osztotta meg az értesüléseit, de más helyről eddig nem erősítették meg az információt, tehát egyelőre nem érdemes biztosra venni. Mindenesetre jó esély van rá, hogy a tavalyi menetrendet követi a Qualcomm, és kiad egy “pluszos” verziót a 865-ből.

Gyökeres változásokra egyébként nem érdemes számítani, marad a CPU, a GPU és az egyéb fontosabb jellemzők, mint például a gyártástechnológia, és az opcionális (vagyis nem integrált) 5G modem. Az órajeleket azonban valószínűleg megemelik, így nagyjából 5-10%-os teljesítménynövekedés várható.

Amennyiben valóban lesz Snapdragon 865+, ősszel jöhetnek az első ezzel szerelt csúcsmobilok.

Via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid