Új LG csúcsmobil jön, ami erősebb a G4-nél

0

Bár még csak most indult az LG G4 nemzetközi értékesítése, a dél-koreai vállalat állítólag már egy másik zászlóshajón töri a fejét, amelyet még idén szeretnének piacra dobni.

A Focus Taiwan értesülései szerint az LG egy másik, prémium kategóriába szánt készülékkel szeretné meglepni a rajongóit, mégpedig valamikor az év második felében. Eason Shao, a vállalat tajvani részlegének igazgatója az állítást meg is erősítette a lap riporterének. Korábbi hírek szerint egyébként egy olyan mobilról van szó, ami az LG G4 “fölött áll” majd, azaz erősebb lesz a jelenlegi csúcsmodellnél.

lg-gpro-2-front-back

LG G Pro 2

A PhoneArena munkatársai szerint az újdonságot a Samsung Galaxy Note 5 kihívójának szánja az LG, és könnyen lehet, hogy a tavalyi G Pro 2 utóda lenne a titokzatos mobil. Shao nyilatkozatában az is ott áll, hogy még nem teljesen döntötték el, milyen hardveres összetevőket használnak fel a szóban forgó okostelefon megalkotásához, tehát a végleges specifikációkban bármi szerepelhet. A teljesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy az LG idén már több olyan készüléket is bemutatott, amelyek az érintőceruza révén a Note szériára hajaznak, de sem a G Stylo, sem pedig a G4 Stylus nem ér fel a Samsung aktuális phabletjéhez, ezek sokkal inkább középkategóriás versenyzők.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid