Újabb egy éves tiltást kapott a Huawei

0

Egyelőre nem tudni, mennyire lesznek sikeresek a Huawei saját mobilos szolgáltatásai, de úgy tűnik, most már muszáj lesz ezekre hagyatkozniuk, mert a vállalat további egy évig nem kereskedhet amerikai cégekkel, így a Google fejlesztéseihez sem lesz hozzáférésük.

Tegnap Donald Trump, az USA miniszterelnöke egy évvel meghosszabbította azt a nemzetvédelmi intézkedést, amelynek keretein belül igyekeznek megóvni az ország telekommunikációs adatait az olyan potenciális veszélyforrásoktól, mint amilyennek a kínai Huaweit is tekintik.

Az első tiltás tavaly májusban lépett életbe, amelynek köszönhetően a kínai vállalat többé nem bonyolíthatott kereskedelmi ügyleteket semmilyen céggel és gyártóval, ami az Egyesült Államokban székel. Ezek között ott van természetesen a Google is, így a Huawei hozzáférése a teljes Android ökoszisztémához megszűnt. Emiatt kénytelenek lettek a rendszer egy jóval szerényebb funkcionalitással bíró változatával, a nyílt forráskódú AOSP-vel beérni.

A Google Szolgáltatások – ezekhez nincs ugyebár jogosultsága a kínaiaknak – pótlására szerencsére sikerült saját alternatívát létrehozni, ez a HMS, ám ez nem biztos, hogy megfelelő minden potenciális vásárló számára, akik így könnyen más gyártó készülékét választhatják.

Persze lehet élni a Google Szolgáltatások nélkül is, ezt bizonyítja, hogy a Huawei Mobile Services, amely azt helyettesíteni hivatott, immáron 400 millió felhasználóval büszkélkedhet világszerte, és összesen 1,3 millió fejlesztő dolgozik folyamatosan a csiszolásán. Mivel a tiltás továbbra is folytatódik, és még legalább egy évig érvényben lesz, a Huawei és partnerei vélhetően még több időt és energiát fognak ölni a saját szoftvereik fejlesztésébe.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid