Újabb képen az Oppo Apple Watch-ot idéző okosórája

0

Az Oppo hamarosan be fog mutatni egy enyhén szólva is az Apple Watch formatervét idéző külalakkal rendelkező okosórát, erre enged következtetni a készülék körüli felhajtás, amit maga a kínai gyártó is keményen szít. A vállalat első embere, Brian Shen újabb fotót tett közzé az eszközről, ami valóban gyönyörű lesz.

Az új képen még jobban látni lehet az Oppo Watch – egyelőre nevezzük így – 3D-s hajlított üveglapját, amelynek látványa úgy sugároz prémium érzetet, hogy még kezünkbe se vettük az időmérőt. Lehet mondani, hogy részrehajlók vagyunk, de vélhetően közületek is csak kevesen tartják csúfnak ezt a készüléket. Shen szerint ez a fajta üvegkialakítás rendkívül forradalmi lesz, kíváncsian várjuk, hogy kiderüljön, mire is gondolt a kínai cég vezére.

Korábban már láthattunk egy képet az Oppo okosórájáról, akkor a peremét lehetett jobban szemügyre venni, valamint a két fizikai gombot, amivel majd vezérelni lehet a kijelző mellett.

Az eddigiek alapján az Oppo szépsége arany és fekete színekben biztosan kapható lesz, és úgy tűnik, hogy két oldalt elvékonyodik majd a kerete, így itt nagyobb mértékben lesz ívelt az üveg.

Sokan bíztak abban, hogy az óra bemutatkozik az idei MWC expón, ám mivel a rangos eseményt a szervezői lemondták a koronavírus fenyegetés miatt, az Oppo a rendezvényét márciusra halasztotta.

Nektek mennyire tetszik? Milyen árat tartanátok elfogadhatónak egy ilyen okosóra esetében? Írjátok meg nekünk kommentben!

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid