Újfajta akkumulátort jelentett be a Honor

0

A Honor több újdonságot is bejelentett a 2023-as MWC-n, de a legnagyobb sztárok mindenképpen a Magic 5 modellek és a hajlítható Magic Vs voltak. Mielőtt azonban befejezték volna a prezentációt, a vállalat vezetője újra színpadra lépett, és bejelentette a világ első szilícium-szén akkumulátorát, amit telefonokba szánnak.

A Honor szilícium-szén akkumulátora 12,8%-os kapacitás javulást ígér

A mobilos hardverek évről évre nagy mértékben fejlődnek, az akkumulátorok viszont jócskán lemaradtak, éppen ezért hiába adnak ki a gyártók hatalmas méretű készülékeket nagy aksival, az üzemidő általában épphogy csak megüti az elfogadható szintet. A lítium alapú technológiáknak sajnos megvannak a korlátai, ezért mindenféle új megoldásokon dolgoznak a gyártók, azonban az igazán áttörő sikerre még várni kell.

Mindenesetre a Honor új technológiája ígéretes, hiszen ugyanakkora méret mellett 12,8%-kal nagyobb energiasűrűséget ígér a jelenlegi lítium akkumulátorokhoz képest. A Honor Magic 5 Pro például 5100 mAh kapacitással rendelkezik, ám ha szilícium-szén akkumulátor lenne benne, akkor 5450 mAh-val lehetne számolni.

Úgy tűnik, hogy a Honor az új technológiát elsőként Kínában fogja bevezetni. Míg a globális Magic 5 Pro a normál 5100 mAh-s akkumulátorral rendelkezik, addig a kínai változat 5450 mAh-s kapacitással bír. Erre úgy kell tekinteni, mint egy éles teszt, ami ha jól sikerül, akkor később hozzánk is jöhetnek majd az újfajta akkuval szerelt mobilok.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid