Ulefone Armor 5 teszt – a menő páncélos

0

Az első szenzorszigetes survivor telefon koncepciója meglehetősen érdekes, de mindenesetre van benne ráció, ezért közelebbről is megvizsgáltuk, mit tud az Ulefone Armor 5.

Bevezető, tartozékok

A képernyő felső részén helyet kapó, érzékelőkkel ellátott kis bevágás (notch), mely az iPhone X után kezdett elterjedni, elég vegyes fogadtatást kapott. Az Apple minél nagyobb kijelző/előlap arányú megoldását mára szinte az összes gyártó átvette, mert ez a ,,menő” mostanság. A Samsung sokáig dacolt az új divattal, de az idei Samsung fejlesztői konferencián (SDC) már ők is bemutatták a notch-os dizájnterveket. A hagyományos notch helyett azonban egy kis lyukat kapnak majd a Samsung telefonok a kijelző sarkában. A notch mellőzés terén az utolsó mohikán szerepét jelenleg a Sony játssza.

Az Ulefone, amely 2006-ban OEM vállalatként indult, majd 2014-től saját márkanév alatt elkezdte kiadni a mobiltelefonokat, nem túl ismert egyelőre. A cég azonban jól látható módon arra törekszik, hogy a nemzetközi piacra is betörjön. Jelen volt az idei barcelonai Mobil Világkongresszuson (MWC), és itt mutatták be a világ első notch-os strapamobilját, az Ulefone Armor 5-öt.

Az első szenzorszigetes survivor telefon cím birtokosának a koncepciója meglehetősen érdekes. Az aktuális divatirányzatot követő mobilt erős hardverrel, hasznos extrákkal felszerelve, páncélozott testbe csomagolták, és barátságos árcímkével látták el. Az Ulefone elképzelése működőképes lehet, hiszen a jóképű terminátoruk igen kevés gyengeséget mutat.

A kiegészítőkkel nem fukarkodtak, a telefont rejtő sárga és fekete mintázatú dobozt rendesen feltöltötték értékes tartalommal. A szokásos Type-C USB kábel, a gyorstöltésre képes 2 amperes töltőfej és a SIM-tű szentháromsága mellé kapunk még egy USB Type C – microUSB adaptert, egy USB Type C – OTG kábelt és egy műanyag szerszámot a portokat takaró fedelek nyitásához. Kijelzővédő fóliából két darab jár, amelyből egyet már előre felraktak a kijelzőre. Kedves gesztus lett volna, ha vezeték nélküli töltőpadot is csomagolnak nekünk, ugyanis a telefon támogatja a Qi töltést, de ezt már külön kell beszereznünk.

Külső, kijelző

Az ötödik generációs Armor első ránézésre nem tűnik „üss-vágj, kibírom” telefonnak, a készülékházat védő gumírozott borítás és az IP68-as védelmi besorolás ellenére sem. A telefon pontos fizikai mérete 158,3×76×12,6 mm, és a gyári adatok szerint a kijelző az előlap 91%-át foglalja el, ami egyedülálló a mostoha körülményekre szánt mobilok kategóriájában, még akkor is, ha a vállalat túlzott egy kicsit ezzel a számmal. A kütyü 228 grammot nyom, ez nem kimondottan kevés, de mivel ezek a készülékek nem nyafogó kislányok kezébe termettek, ezen tényező elhanyagolható. Egyébként nagyon jól kézre áll, remek a fogásérzet.

A megjelenítő egy 5,85 hüvelykes, 18,9:9 képarányú, 1512×720 felbontású, 286 ppi pixelsűrűségű IPS panel, amelyet a Gorilla Glass 4 üveg mellett a kijelző alsó és felső részén a síkból kiálló gumiperem is véd. A fényerővel és a betekintési szögekkel nincs gond, ahogyan az érzékenységet sem érheti kritika, maximum öt ujjat tud egyszerre kezelni a képernyő. A MediaTek egyedi technológiáinak tekinthető MiraVisiont, amely segítségével a képminőséget szemünkhöz igazíthatjuk, sajnálatos módon kihagyták.

Az előlap uralkodó eleme a szenzorsziget, amelyen az előlapi kamera, a beszédhangszóró, a fény- és közelségérzékelő szenzor mellett egy kék színű értesítő LED is helyet kapott. Abban az esetben, ha zavar a notch, akkor Play Store-ban elérhető Nacho Notch – Notch Hider telepítése után nem kell többé foglalkozni a bevágással. Az alsó részen a virtuális billentyűk foglalnak el némi helyet, szerencsére a sorrendjük módosítható, és ha nincs rájuk szükség, opcionálisan elrejthetőek.

A telefon felső részén, az IP68-as felirat mellett, balról egy 3,5 mm-es jack csatlakozó kapott helyet, melyet gumiborítás véd a külső behatásoktól. Az Armor 5 simán kibír egy órát 1,5 méteres vízoszlop alatt, így akár úszhatunk is vele. Nem túl életszerű, de akár egy napot is kihúz, egyméteres öntött betonréteg alján. A való életben az extrém körülmények közötti teszten jól vizsgázott, hiszen nálam volt több tűzesetnél is az Ulefone páncélosa.

A jobb oldalon a csavarokkal rögzített, fém merevítésen a hangerő szabályozó és a recézett bekapcsoló gombok dolgoznak félelmetes precizitással.

Lent jobb szélen a mikrofonnyílás, középen pedig a USB Type-C port található, amely szintén kapott egy masszív gumi zárósapkát. A portok nem ülnek a szokásosnál mélyebben, ahogy az általában lenni szokott a strapamobilok esetében, így a szabványos csatlakozókat bedughatjuk a mobilba. A bal oldalon a SIM-tálca található, ami két kártyát fogad, hibrid dualSIM megoldással. Az összképet feldobja a kék színű csík, amely végigfut mindkét hosszanti oldalon lévő fémlemez megerősítésen, a telefon négy sarkán, valamint az IP68 jelölést és USB portot is körbeöleli.

Szokatlan a survivor telefon kategóriában a fényes, csilli-villi hátlap, amely emlékeztet a Honor 10-nél látottakra, de esetünkben ez akril burkolat. Az üveg vagy kerámia hátlappal ellentétben ez nem törik össze, ha leesik, és a karcokat jól állja, ráadásul még pofásan is néz ki. Az összetöréstől nem kell félni, ezt próbáltam, párszor koppant a földön. A hátlapon lévő fóliát nem vettem le, így a karcállóságról nem tudok nyilatkozni. A kamerák középen felül találhatóak, mellettük a komoly fényerejű dupla LED-es villanó, amely kiválóan funkcionál zseblámpaként. A 9/10-es találati aránnyal dolgozó biometrikus azonosító gyorsan felismeri a mintákat, és több dologra használható, de erről majd később.

Hardver, szoftver

Az Ulefone Armor 5-ben lévő MediaTek MT6763V (Helio P23) chipset már jól ismert, kiforrott darab. A 16 nanométeres csíkszélességű MediaTek ARMv8-A architektúrájú processzorban nyolc darab Cortex-A53 mag működik. A kétklaszteres konfigurációban négy darab magas (2.0 gigahertzes) és négy darab relatíve alacsony (1.5 gigahertzes) órajelű mag dolgozik. Az integrált grafikus meghajtó szerepét egy 700 megahertzen ketyegő ARM Mali-G71 MP2 GPU tölti be. E mellé kapott 4 gigabájt RAM-ot, hogy azért a programok futtatásával se legyen gond.

Belső tárolóegységből 64 gigabájt áll rendelkezésünkre, amiből 55 gigabájt használható fel, viszont akár egy 256 gigabájtos microSD-t is gond nélkül bepattinthatunk, bár így az egyik SIM kártya használatáról le kell mondanunk.

A benchmark tesztekben a MediaTek MT6763V kicsit lemarad a Cubot King Kong 3-ban lévő szintén Helio P23, de MT6763T lapka mögött. Az alapvető funkciókat ennek ellenére nyers egyszerűséggel teljesíti a készülék. Komolyabb grafikai igényű játékkal is elboldogul a technika, ha a szükség úgy hozza, de ez nem ,,gamer” telefon, amit játékokra hegyeztek ki. A belső tárhely sebesség ellenőrzésekor az AndroBench alkalmazás szekvenciális olvasási sebességre 296.7 MB/s, a szekvenciális írásra pedig 242.33 MB/s eredményt hozott.

Az Android 8.1 Oreo szoftver semmilyen extra, felesleges applikációval nincs terhelve. A komplett Google-szoftvercsomag és az alapvető rendszerprogramok mellett csak egy OutDoor Toolbox néven futó programgyűjteményt kapunk, tele hasznos kellékekkel, mint például iránytű, zseblámpa, vízmérték, nagyító, riasztó vagy szögmérő.

A tiszta Android-élményt egy kicsit felturbózták, van DuraSpeed az előtérben futó appok felgyorsítására, valamint a Beállításokban az ikonok színesek lettek. A plusz opciókat az Intelligent assist menüpontba csoportosították. Az ujjlenyomat-szenzor megnyomásával hívást fogadhatunk, fényképezhetünk, képernyőmentést készíthetünk vagy a kezdőképernyőre ugorhatunk, illetve rövid érintéssel vissza léphetünk egy menüt. A bejövő hívást némíthatjuk a telefon lefordításával vagy felvehetjük a telefon fülünkhöz emelésével.

Az ujjlenyomatos védelem mellett az arcalapú feloldást is rendelkezésre áll, amely jól működik, gyorsan felold (0,2s), egy rólam készült fényképpel nem tudtam átverni, és az olvasószemüveg sem fogott ki rajta.

Kamerák, multimédia

A telefon hátlapjára két kamera került, az elsődleges modul 13 megapixeles, f/2.2 rekeszértékű, a másodlagos szenzor, amely az előtér és a háttér elkülönítésére szolgál, vagyis a bokeh effektust biztosítja, 2 megapixeles. Igény esetén a rendszer 16, illetve 5 megapixelre skálázza fel a felbontást. Mi inkább ne igényeljük ezt az opciót, és a valódi háttérelmosást is felejtsük el, mert csak szoftveres trükk az Armor 5 esetében.

Szelfizni is lehet nem meglepő módon, bátran mosolyogjuk bele az előlapon található 8 megapixeles f/2.4 rekeszértékű kamerába, amelynek az interpolált felbontása 13 megapixel. Videót rögzíteni Full HD felbontásban lehetséges, 30 fps sebességgel, MPEG-4 formátumban, jó kép- és hangminőségben.

Az alábbi tesztképek születtek a hátlapi és az előlapi kamerával, automata módban, alapbeállításokkal, esős, kissé borús időben.

A képek teljes méretben, valamint további képek itt láthatóak.

A képminőséggel lényegében elégedettek lehetünk ebben a kategóriában. Jó a dinamikatartomány, a vonalélesség, nincsenek kiégett részletek, talán a sarkoknál gondolja túl a helyzetet az algoritmus, és néha a színek sem természetesek. Az éjszakai képek esetében azonban már elvérzik a technika.

Nem mondanám, hogy túlságosan izgalmas lenne a szoftveres oldala a kamerának, de amit ebben az ársávban kell, azt tudja. Van Panoráma mód, Arcszépség, SLR (bokeh), akadnak filterek és természetesen HDR mód is.

Sokak örömére található a készülékben RDS-információk megjelenítésére képes FM-rádió is, így nem vagyunk rákényszerítve az online zenehallgatásra. Az elhangzott műsorokat akár fel is vehetjük. A zenék lejátszására gyárilag a Play Zene szolgál. A multimédiás hangszóró, de legfőképpen a fülesre kimenő hangminőség remek, köszönthetőn a minőséget javító AW8736 audio chipnek.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

Az Ulefone Armor 5 két nanoSIM, vagy egy nanoSIM és egy microSD kombinációban használható. A két SIM dual standby módon működik, vagyis ha az egyiken beszélünk, akkor a másik lelép a hálózatról. Adott a teljes hazai frekvenciatámogatás, így a B20-as 800 MHz-es LTE sávot is ismeri a telefon természetesen. A beszélgetési hangminőség tiszta és jó hangerejű a vonal mindkét oldalán.

A kétcsatornás Wi-Fi modem elég erős, távolabbról is kiváló jel vételt mutatott, az adatátvitel nem szakadozott. A Bluetooth kapcsolattal sem volt gond, az Amazfit Bip órámmal remekül megértették egymást. A GPS kültéren rendkívül gyorsan talál jelet, és azt az iGO Navigation használata során nem dobta el. Szenzorokból is remek a felhozatal, van NFC és Android Pay támogatás is, így a megfelelő helyeken akár a mobillal is fizethetünk. Fontos azonban megjegyezni, hogy Android Pay még nincs Magyarországon és jelenleg 4 banknál érhető el az NFC-s fizetés saját appal!

Az éltető energia forrását a csinos hátlap alatt megbúvó, 5000 mAh kapacitású, Lithium-Ion akkumulátor szolgáltatja. Az én használati szokásaimmal 6 óra 13 perc kijelzőidővel, 46 óra 42 perc működési idővel merült 20%-ra. Kétórányi YouTube videónézés alatt 18%-ot csökkent a töltöttség. Az eredmény alapvetően nem lenne rossz egy átlagos mobil esetében, de ekkora aksitól azért többet várnánk, a két napos üzemidőnél láttunk már jobbat Helio P23-as lapkával szerelt telefontól.

A feltöltéshez 20-ról 100%-ra – a saját töltőjét használva – 166 percre volt szükség. Érdemes beszerezni egy vezeték nélküli töltőpadot, mivel a 10 wattos, vezetékmentes Qi gyorstöltés is támogatott. Sajnos a BlitzWolf Qi töltőm még nem érkezett meg, így az USB portot lezáró gumival kétnaponta meg kellett birkóznom a töltő csatlakoztatásához.

Mit kapunk a pénzünkért?

Az Ulefone trendi páncélosa erős hardverrel, kiokosított, ámbár kissé optimalizálatlan szoftverrel, egész jó multimédiás csomaggal és még jobb adatkommunikációs felhozatallal büszkélkedő tri-proof okostelefon. A nem túl acélos üzemidő egy szoftverfrissítéssel remélhetőleg a későbbiekben orvosolható lesz.

Az Ulefone Armor 5 kék és fekete színben most 190 USA dolláros áron vásárolható meg, ami 54 ezer forint. A Priority Line szállítási mód ingyenes, és ez az ár magában foglalja a biztosítást is, így ha a csomag sérülne vagy elveszne, újraküldik nekünk. További költségek sem lesznek, tehát vám- és ÁFA-mentesen megkapjuk a csomagot 15-25 munkanapon belül.

Napidroid.hu

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Kastély Béla

A jövő mindig attól függ, hogy mit teszünk meg a jelenben.

NapiDroid